Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

Jobbágysorban (úrbéri, állami és egyházi kötelezettségek)

Miként fentebb láttuk, 1770-ben az egyik kontraktus 1 940, a másik pedig 1 560 forint fizetnivalót szabott meg a keceliek számára. Ez összesen évi 3 500 forint pénzjáradékot jelentett, ami magába foglalta az összes lényeges járandóságot. A 3 500 forint óriási összegnek számított ebben az időben. Kivetése, elosztása és beszedése nagy tehertételt jelentett a tanácsnak, kifizetése pedig súlyos gond volt a keceli népnek. A keceliek mégis ragaszkodtak az úrbéri terhek pénzbeli megváltásához, mivel így jobban jártak. A rendszeres robotolás, valamint a kilenced és a tized természetbeni kiadása nagyobb teher lett volna. A megváltás növelte a keceliek függetlenségét, szabadságát, és erősítette a község autonómiáját. Azzal, hogy szinte valamennyi jobbágyterhet pénzben fizettek meg, a jobbágyi függőségük jelentősen meglazult. Ebből a helyzetből egyenes út vezethetett volna a jobbágyfelszabadításhoz. Ezt az utat azonban a következő évtizedekben jelentős kitérők szakították meg.

Annak érdekében, hogy fogalmunk legyen a pénzen megváltott földesúri terhek nagyságáról, érdemes a 3 500 forintos évi megváltási összeget összevetnünk a keceli lakosok számával, illetve vagyoni helyzetük számadataival. 1770-ben az urbárium szerint Kecelen 171 jobbágy, 29 házas zsellér és 11 házatlan zsellér lakott. Összesen 211 családfő. Ez valószínűleg 211 háztartást is jelentett. Ha a 3 500 forintot elosztjuk 211-gyel, 16,5-öt kapunk. Átlagban tehát évi 16,5 forint úrbéri tartozás jutott 1770 után egy keceli háztartásra. A forint értékét nehéz meghatároznunk. E kor pereiben olvashatunk 10 forintos lóról, de 30 forintos lóról is. Azt mondhatjuk, hogy a 16,5 forint egy közepes értékű ló árának felelt meg. Még riasztóbb a kép, ha napszámbérben próbáljuk meghatározni az összeget. A robotmegváltás 10 krajcáros napi értékével számolva megállapíthatjuk, hogy a 16,5 forintos évi járadék 99 gyalognapszám árának felelt meg.

Természetesen a 16,5 forint csak átlagnak tekinthető, és a gyakorlatban kevés jelentősége volt. A 3 500 forintos évi teherből ugyanis a házas zsellérekre, de különösen a házatlanokra alig jutott valami, annál több terhelte a jobbágyokat, a telkes gazdákat. Pontos számításokat nem végezhettünk, mivel nem tudjuk, hogy egyes szolgáltatások megváltási összegeit milyen kulcs szerint vetették ki a keceli bírák. Biztos, hogy a zsellérek fizettek csekély összeget 18, illetve 12 napos robotjuk megváltásáért, de hogy részesültek-e és milyen arányban, pl. a kocsmaárendás díjának fizetéséből, azt nem tudjuk. Az is valószínű, hogy a tized- és kilencedmegváltást a termett termények mennyiségének arányában vetették ki. Ez is természetesen elsősorban a telkes jobbágyokat terhelte. Mindenképpen érdemes figyelembe vennünk a telekszámot, mivel a művelt földterület végső soron ebben az időben is a legfőbb alapját jelentette az adózásnak, hiszen az évi robotszám, vagy akár a dézsma alapját képező termésmennyiség összefüggött a földterülettel.

53