Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
séről szólnak, arra következtethetünk, hogy ebben az időben sikerült a falunak olyan külső pásztorokat fogadni, akiknek állatállománya, vagyoni helyzete megfelelő garanciát jelentett a keceli gazdák számára. Mivel az állatok nagy értéket képviseltek, és a számadó anyagilag felelt értük, fölöttébb vigyázni kellett a nyájra. Ha valamelyik jószág elkóborolt, vagy tolvajok kezére került, napokig járkáltak a pásztorok idegen határokban is, hogy megtalálják. Ilyenkor azonban csak a falu levelével járkálhattak. Ha nem volt levelük, és valószínűleg legtöbbször nem volt, könnyen bajba kerülhettek. Az idegen helységek „gondviselői", pusztázó hadnagyai köny- nyen elfogták és bíróságok elé cibálták őket, esetleg rájuk fogták az éppen eltűnt állatok tolvajlását. Ugyanígy jártak azok a más helységbeli pásztorok is, akik passzus nélkül Kecel határában keresték elkóborolt jószágukat. A pásztorok eleve gyanúsak voltak a hatóságok szemében. Igaz, helyzetüknél fogva gyakrabban keveredhettek bajba, mint a telkes jobbágyok. „Világlátott" emberek voltak, sokfelé megfordultak, sok embert ismertek. Gyakran ismerkedtek idegenekkel, csavargókkal, tolvajokkal. Könnyen váltak orgazdává vagy mások biztatására marhatolvajjá. Sokszor a kényszerűség hajtotta őket a tolvajságra. Például az éhség miatt loptak borjút, birkát stb. Máskor azért indultak el lovat vagy tehenet lopni, hogy pótolják a tőlük ellopott vagy elbitangolt állatokat. Gyakran a keceli mészárosok keverték bajba a pásztorokat azzal, hogy marhalopásra bujtották őket. A XVIII. századi úriszéki perek irataiból úgy látszik, hogy a Kecelen szolgáló pásztorok otthonosak voltak a Duna-Tisza közén. Születésük alapján még távolabbi tájakhoz is kötődtek. Például akadt köztük Fejér megyei, egri, baranyai stb. Legális vagy féllegális üzleti kapcsolataik révén is elkerülhettek messzire. Például többször hajtottak lopott lovakat a győri vásárra. Bőröket adtak le a pápai kereskedőknek. Legjobban azonban mégiscsak a Duna-Tisza közét ismerték. Legtöbbjük keceli szolgálata előtt vagy után pásztorkodott Kecskeméten, Izsákon, Halason, Szabadkán, Jankováczon, Miskén, Vadkerten, Kiskőrösön vagy valamelyik bácskai szerb nemes úr szállásán stb. Sok Duna-Tisza közi helység népéhez, illetve pásztoraihoz kötötték őket rokoni szálak. Gyakran olvashatjuk például, hogy a perbe keveredett pásztor éppen bugaci, halasi, jankováczi rokonaihoz ment látogatóba, amikor elfogták. A keceli pásztorok napi munkájuk során állandóan kapcsolatban álltak a környező helységek pásztoraival. Gyakran beszélgettek, ittak, esetleg loptak együtt. A Bánegyházán és Szarkásban legeltető pásztorok különösen gyakran érintkeztek a halasi gulyásokkal és csikósokkal. A személyes kapcsolatok révén sokszor át is szegődtek egymáshoz. A halasiak Kecelen, a keceliek Halason álltak szolgálatba. Állandó volt a keceli pásztorok érintkezése a Csalán legeltető miskei gulyásokkal, valamint a szintén szomszédos jankováczi pásztorokkal. Északon pataji, solti, vecsei, akasztói pásztorokkal érintkeztek legsűrűbben. A vadkerti és a kiskőrösi 128
