Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
pen keletkezhetett. Egyrészt úgy, hogy a törkölyből borszűrő kas közbeiktatásával lemeregették, másrészt a visszamaradó levecses törkölyt gázolták vagy préselték. A gázolásnál a törkölyt gázolózsákokba töltötték, és lug- zóban, kádban taposták. Úgy látszik, jelentős különbséget tettek a gázolt bor és a préselt bor között a gázolt javára. A borospince valószínűleg ritka volt ebben az időben. Csak a legmódosabb réteg épített. A szőlősgazdák többsége kamrában tartotta a bort. Ez megfelelt a vörösborkészítés hagyományainak. A szüret óriási esemény volt a falu életében, ugyanis ebben az időben mindenki egyszerre szüretelt. A község vezetői jelölték ki a szüret kezdetének időpontját. így kívánta a termés biztonsága és a dézsmálok érdeke egyaránt. A dézsmát tört szőlő, vagyis csömöge formájában szedte az egyház. A „csömögét" hazafelé fuvarozó kecelieknek el kellett haladniuk valamelyik dézsmáló „stáció" előtt. E helyeken kimérték a kádakból a termés egyötödét és az uradalmi kádakba öntötték. A határban a robothajtók által ellenőrzött robotos strázsák vigyáztak arra, nehogy valaki más utakra mehessen „csömögéjével", és így megkárosítsa az uradalmat. A keceli parasztság a helyben termelt bor többségét valószínűleg otthon maga fogyasztotta el. Egyesek más helységekbe, pl. Halasra is vittek bort eladni. Ha belenézünk a XVIII-XIX. századi keceli kocsmárosok fennmaradt kocsmakönyveibe, láthatjuk, hogy nagyrészt keceli lakosok borát árulták. A lakosoktól vették meg a bort, amit azután a csapbér fölszámításával továbbadtak. A kocsmakönyvekből hétre, napra azonosítható, hogy melyik kocsmában éppen kinek a borát mérték. A keceli szőlők tehát a XVIII. század utolsó évtizedeitől nemcsak kortyolgatni valót termettek gazdáiknak, hanem a vidéki eladások és a kocsmai értékesítés révén pénzt is jövedelmeztek, ami fölöttébb ritka és nehezen szerezhető jószág volt akkortájt a keceli jobbágyok és zsellérek számára. 118
