Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
perekben sokszor szó esett a szőlőföldek mértékegységéről: a borozdák számával meghatározott pasztáról, és láncról. 1834-ben nagy pert vívott Kecel népe az uradalommal a szőlők közötti, gabonatermesztésre használt puszta földek miatt. Gyakran emlegették a szőlők között álló gyümölcsfákat. A XIX. század elejétől olvashatunk a sárköziek keceli szőlleiben épített hajlékokról, présházakról. 1848-ból ismerünk adatot a beültetendő szőlőföld megforga- tásáról. Egy 1770. évi úriszéki perben emlegették a szőlő trágyázását. 1844- ből keceli szőlőkarók ellopásáról adnak hírt a peres iratok. A hagyatéki leltárakban följegyezték a legjellemzőbb borfajtákat, szőlőművelő és borászati eszközöket. A leltárakban szereplő tárgyak, eszközök és borok felvillantják előttünk a szőlőművelés és a borkészítés egykori technikáját és gyakorlatát. A teljesség igénye nélkül, inkább csak példaként utalunk a leltárak szőlőültető fúróira, amelyek készülhettek vasból és fából: a szőlőmetsző késekre, amelyeket ekkor valószínűleg kacorok voltak; a présekre, amelyek ekkor nagy fasajtót jelenthettek; a gázoló kádakra, amelyek a szőlőtörés egy régi módjáról tanúskodnak stb. A XIX. század első felében a hordók és a kádak egy része faabroncsos, más része vasabroncsos volt. Az utóbbi fajta természetesen értékesebbnek számított. Mivel a hagyatéki leltárak tárgyai legtöbbször kótyavetyén keltek el, ismerjük értéküket is. Fölöttébb magas árú volt pl. néhány kád. 1840-ben a nagygazda Antóni Pálné hagyatékából 25 forintért kelt el egy keményfa kád. Ugyanitt két lóra való szerszám csak 4 forint volt. A hordókat 1-3 forint közötti árra értékelték. Az ugyancsak értékes eszköznek számító prés 8 Ft-ot ért. Az eszközkészletből valamint a dézsmálási iratokból és perekből arra következtethetünk, hogy a XIX. század első felében Kecelen a Balkán felé mutató vörösborkultúra virágzott.60 Az effajta vörösborkészítés főbb jellegzetességei; a kadarka, mint alapanyag és a törkölyön forralás. Terminológiai velejárója a tört szőlő csömöge elnevezése, amire igen sok példát ismerünk Kecel múltjából. A leltárakban gyakori volt a csöbör, amiben a szőlőt csömö- gévé csumiszkolták, és amelyben a kocsikon álló csömögeszállító, egyfenekű hordókhoz és kádakhoz szállították. Föltűnő, hogy ezek a csöbrök, amelyek a néprajzi hagyomány szerint dongákból rakott, félhektós, kétfülű dézsafélék, tehát komoly kádármunkát igénylő edények voltak, a XIX. századi leltárakban hihetetlenül olcsón, 20-25 krajcáros áron szerepeltek. A törkölyön érlelést szolgálhatták az egyfenekű hordók és kádak, köztük a fölöttébb drágák is. Kecelen is előfordult, hogy forrás után a bort továbbra is a törkölyön hagyták és onnan fogyasztották el. Erre vall az egyik leltárban olvasható „öt akó törkölös bor" kifejezés 1840-ből. Alatta mindjárt „öt akó tiszta bor" következett, mintegy jelezve a köztük levő minőségi különbséget. Természetesen az a bizonyos „tiszta bor" vagy „színbor” többfélekép60 A vörösbor kérdéskörére: ANDRÁSFALVY Bertalan 1957 - ÉGETŐ Melinda 1975. 460. 117
