Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
A kéve nagyságát nehéz meghatározni, mivel sarlós aratás esetén jóval nagyobb kévéket kötöttek, mint a kaszás aratásnál.58 Ez nagymértékben nehezíti a korabeli terméseredmények kiszámítását. A petrence ugyancsak szinte meghatározhatatlan nagyságú szálasgabona-rakás. Annyi, amennyit két ember petrencerudakon elbír vinni. A gabonaegységek nagyságánál szempontunkból most fontosabb az a gazdaságtörténeti háttér, amely mögöttük meghúzódik. A kévékbe kötött, csomókba rakott gabona a sarlós vagy a rávágásos kaszás aratás velejárója, ellentétben a petrencébe rakottal, amely kötetlen kaszás aratást, a szénakaszáláshoz hasonló rendvágást feltételez. Kecelen a XVIII-XIX. században egymás mellett élt a két technika. Koronként és növényenként változott alkalmazásuk intenzitása. A kévés gabonakezelés a XVIII. századi Kecelen valószínűleg még jórészt sarlós aratással járt együtt. Kalocsa környékén a sarlóval vágott gabona a XX. századig élt a népi emlékezetben. Részben ez is valószínűsíti a keceli kévés gabona egykori sarlózását. Másrészt a XIX. századi hagyatéki leltárakban legtöbbször találunk sarlót, amely feltehetőleg aratósarló volt. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az 1819-ben készült dézsma- lajstromban a gabonafajták neve mellé odakerült a „falkata", vagyis kaszált jelző. A falcata szó az összes rovatra vonatkozik, tehát a kévés és a petrencés gabonára egyaránt. Korábban ilyen bejegyzésre nem volt példa, tehát ekkortájt feltehetőleg újdonságnak számított, hogy minden gabonát kaszával vágtak le. Szükségesnek tartották ezt feljegyezni, mivel a kaszás vágás mennyiségi és részben minőségi jellemzőnek számított. A kaszás gabona kévéje kisebb volt. Emiatt és részben az ekkortájt erősen fájlalt és túlbecsült szemveszteség miatt a kaszás kéve kevesebb szemes gabonával kecsegtetett. 1741-42-43-ban Kecelen a tisztabúza többségét kévékbe kötötték, és csak elenyésző része került petrencébe. Hasonló volt a helyzet a környező helységekben is, azzal a különbséggel, hogy a legtöbb helyen petrencés tisztabúza elő sem fordult, különösen nem Kecel szomszédjaiban: Akasztó és Kiskőrös határában. A keceli arányokhoz leginkább a pataji állt közel. A kétszeres, vagyis a búza és a rozs keveréke szinte teljes egészében kévés aratású volt. Az 1743. évi arány: 346 kereszt és 1 egész héttized petrence. Az árpa többségét kaszával vágták le és petrencékbe rakták, de akadt kévés kezelésű is. A zab estében egyik évben a keresztek, másik évben a petrencék voltak többségében. Az 1767-1788 közötti időben a gabonafélék jelentősége és aránya az alábbi módon alakult: Az 1760-as években és az 1770-es évek első felében a tisztabúza teljesen hiányzott. Az évtized második felében feltűnt, de nagyon kis mennyiségben. Amit termeltek, azt valószínűleg sarlóval aratták le, és “ Vö.: TÁLASI István 1957. 239. 114
