Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
kaszáltak, gabonát arattak és hordtak. Nyomtatáskor jártatták a lovakat a gabonaágyásokon. A szemestakarmányt zsákokban hordták a hombárokba és a föld alatti vermekbe. Lovaikkal fuvaroztak, a XIX. században robotba jártak, közmunkában utakat építettek, hidakat, töltéseket javítottak stb. A XVIII. században az uraság számára távoli erdőkben fát vágtak. Ha kellett, falat vertek, sövényt fontak, házat építettek vagy javítottak. Szőlőt kapáltak, szüreteltek, bort készítettek. Nádat vágtak, disznót öltek. A szálláskerti istállókban gondozták az állatokat, a kezesjószágot kicsapták a nyomásra, a heverő marhát tavasszal kihajtották a legelőre, ősszel pedig behajtásáról gondoskodtak. A nők szülték, ápolták, gondozták és nevelték a kisgyerekeket. Ápolták a magatehetetlen öregeket és betegeket. Főztek, mostak, varrtak, mángoroltak. Gyümölcsöt aszaltak, babot vertek, tollat fosztottak. Etették, gondozták a belső telken tartott disznókat és a szárnyasállatokat. Kendert és gyapjút fontak. Néhányan szőttek is. Művelték a veteményes kertet. Tavasztól őszig részt vettek a mezőgazdasági munkákban. Különösen sok dolguk akadt a szőlőkben, a kapásnövények parcelláin és szénagyűjtéskor a réteken. Sarlós aratóként, illetve marokszedőként részt vettek az aratásban, és segédkeztek a nyomtatásnál. A gyerekek libát, kacsát, pulykát őriztek. Ebédet vittek a határban dolgozóknak. Aratáskor kötelet terítettek. A gazda vagy a gazdasszony mindig talált számukra munkát. A kamaszkorú fiúgyerekek már ostorosnak, kisbéresnek, bujtámak álltak, vagy otthon az apjuk gazdaságában végeztek ilyen jellegű munkákat. A kései feudalizmus időszakában az élet kemény munkát követelt a keceliektől. Ebben az időben még nem igen voltak felhalmozott élelmiszerkészletek, az állatállományt is ezer veszély fenyegette. Gyenge lábon állt a termelés, a vagyon és az élet biztonsága. Rengeteg bizonytalanság, sok ijesztő és félelmetes hatalom vette körül a mindennapi embert. A nyájakat farkasok és kóbor kutyák dézsmálták. Egy-egy állatdögvész vagy egy nagy tűzvész családok sorát tehette tönkre. De kisebb megrázkódtatás és rendkívüli esemény is elég volt az élet bizonytalanná válásához. A kenyér kincsnek számított, amelyért az egész családnak esztendőn át dolgozni kellett. Nagyon gyakran nem volt elég belőle. A XVIII. században még telkes jobbágyfamíliák is éheztek időnként. Az éhezés egyébként mindig reális veszélyként lebegett a szegényebb parasztok feje fölött. Több alkalommal előfordult, hogy a keceli jobbágyok kérték földesurukat, a kalocsai érseket, hogy adjon nekik kölcsön vagy pénzért szemes gabonát a kalocsai magtárból, mert különben elvesznek. Ilyenkor általában kaptak kölcsönbúzát az új termésig. A családi munkaszervezetben mindenkinek megvolt a helye, feladata. Ha egy fontos láncszem kiesett a családi munkaszervezetből, az nagyon sok 103
