Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
sorrendjét, időszerűségét. Gazda nélkül nem élhetett a gazdaság. Ezért ha az öreg családfő meghalt és a nagycsaládi szervezetet továbbra is fenntartották, a legidősebb fiútestvér lépett a helyére. A családtagok ettől kezdve az ő gazdaságszervezési utasításait voltak kénytelenek végrehajtani. Viszont rá hárultak a gazdaság fenntartásának, a napi munka megszervezésének gondjai. Az ő feladata lett a fiatalabb testvérek munkára nevelése, ellátása, a lányok kiházasítása stb. Ha valamelyik fiatalabb házas testvérnek nem tetszett a parancsok végrehajtása, kilépett a nagycsaládból. Megpróbált egyedül gazdálkodni a részén, vagy zsellérségre adta a fejét. Az úriszéki perekből láthatjuk, hogy az özvegyen maradt asszonyok, ha nem volt felnőtt fiúgyermekük, vagy feladták a gazdaságot, vagy pedig „gazdát" fogadtak. Pl. Újvári Józsefné az 1780-as években házához vette családostul a távoli rokon Szegedi Pált, és gazdává tette. Évek múlva 1788-ban összevesztek, és nagy pereskedésbe kezdtek. A gazda fontos kötelessége volt, hogy őrizze az ősi vagyont, az öröklött jószágot, és lehetőleg szaporítsa újabb szerzeményekkel. A nem így viselkedő, a vagyonát elherdáló, iszákos, felelőtlen gazdát megvetette a közösség. Azt is szorgalmasan számon tartották, hogy a családon belül kinek milyen szerepe volt a közös vagyon gyarapításában. Például osztozkodási perekben sokszor érveltek azzal, hogy az öregebb házas fiú 10-15 vagy még több évi munkája fekszik a közös vagyonban, míg a fiatalabb fiú csak élvezte a vagyon nyújtotta lehetőségeket. A falu bírái, tisztségviselői, esküdtjei általában a leggazdagabb jobbágyparasztok közül kerültek ki. Szegényebb valószínűleg azért sem vállalhatta volna e funkciót, mivel a közéleti munka rengeteg időt igényelt. Csak az teljesíthette e kötelezettségeket, akinek volt elég dolgos családtagja, bérese, pásztora: egyszóval olyan embere, aki elvégezte a gazdaságban adódó munkákat. Esetleg a legöregebb fia sok olyan szervezési, felügyeleti teendőt is átvállalt, amely a gazda kötelességének számított. Az ilyen szerencsés jobbágygazda nyugodtan állhatott a közösség szolgálatába. Lehetett bíró, borbíró, gyám, esküdt. Ülhetett a községházán naphosszat bíráskodás, ítélkezés, vendégfogadás címén. Eljárhatott tanúskodni, hagyatékokat fölbecsülni, határt nézni, szomszéd helységek vitáiban pártatlan bíróként közreműködni. Természetesen így csak a legtehetősebb, előrehaladott korú jobbágyparasztok élhettek. A szegényebbek és fiatalabbak maguk is keményen dolgoztak, mert csak így őrizhették meg a családi vagyont és így gyarapít- hatták, illetve így tarthatták el családjukat. Természetesen fokozottan áll ez a házas és házatlan zsellérekre, akik nyilvánvalóan csak napi munkájukkal tarthatták el magukat. Sajnos a határt fölöttébb nehéz megvonni a szegényebb és gazdagabb jobbágyok között ebben az időben. A forrásokból adódna a teleknagyság, mint meghatározó kritérium. Ez azonban tapasz101
