Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
A PARASZTI GAZDÁLKODÁS A parasztcsalád és a paraszti gazdaság munkaszervezete A XVIII-XIX. századi paraszti gazdálkodás alapját a családi vagyon, munkaszervezeti keretét pedig maga a család jelentette. A vagyon, illetve azon belül a termelőeszközök száma, nagysága meghatározta a család rangját, életmódját, életviteli szintjét. Elhanyagolhatatlanul fontos szempont volt azonban a személyi föltétel is, nevezetesen a család létszáma, összetétele. Egészen pontosan az, hogy hányán és milyen intenzitással vettek részt a termelésben, hány főt kellett eltartani stb. Általánosítani fölöttébb nehéz, még olyan nagyságú helységben is, mint Kecel. Sokféle család volt és sokféle családi munkaszervezet. Nyilvánvaló, hogy alig lehet egy lapon említeni egy öreg nagygazda nagycsaládi munka- szervezetét egy negyedtelkes fiatal gazda kiscsaládi munkaszervezetével. Míg az előbbiben 4-5 felnőtt férfi és ugyanannyi felnőtt nő, valamint 4-5 munkára fogható gyerek munkaereje hasznosította a sok föld, a nagyszámú munkaeszköz és a bőséges állatállomány nyújtotta lehetőségeket, addig az utóbbiban esetleg csak a munkára alkalmatlan kisgyermekekkel megterhelt fiatal házaspár munkaereje ötvöződött a kevés föld és a kevés munkaeszköz adottságával. Még szembeötlőbb a különbség, ha gondolatban egy féltelkes jobbágy és egy házas zsellér családi munkaszervezetét állítjuk egymás mellé. Az úriszék előtt folyó családi pörösködések leggyakrabban olyan családokban ütötték föl fejüket, ahol volt min pörösködni. Következésképp, a telkes gazdafamíliák vagyoni helyzetét és családi viszonyait ismerhetjük meg legjobban a régi iratokból. Ezekben a pörösködő, osztozkodó famíliákban a XVIII. század utolsó harmadában és a XIX. század elején szinte általános volt a nagycsalád, vagyis a több nemzedék és több kiscsalád együttélése. A keceli számszerű összképet tekintve ez az arány csalóka lehet, de a kutató a perek természetéből következőleg nyilvánvalóan elsősorban ezzel a családtípussal találkozik leggyakrabban. A családi vagyon számon tartója, őre és ura, egyben a családtagok legfőbb parancsolója a gazda volt. Őt vették számba az összeírók, ő felelt a családtagok tetteiért, ő képviselte a családot a hivatalok előtt. Az olyan öregebb gazda, akinek már több házas gyermeke volt, tehát nagycsaládot vezetett, általában nem vagy ritkán vett részt a konkrét termelőmunkában. Inkább irányított, parancsolt, büntetett, felügyelt. Méltó segítőtársa volt felesége, a gazdasszony, aki a házbeli munkákat, az étkeztetést, a terménytartósítást, a ruházkodás, a kisállattartás és az utódnevelés teendőit tartotta a kezében. A gazda gondoskodott a családi munkaerő ésszerű felhasználásáról, valamint a hiányzó munkaerő megszerzéséről. Ő határozta meg a munkák 100
