Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

TÁRSADALMASULÁS

Gyógyszert vittek és oltásokat adtak a betegeknek. Hatalmas hó borította a tájat. Többször le kellett szállni a szánkóról, mert a lovak alig bírtak haladni a hóviharban. A leszállás alkalmával egymást húzták ki a havas mélyedésekből. Efféle rendkívüli „kiszállásokra" került sor akkor is, amikor öngyilkosság történt a tanyavilágban, vagy hirtelen meghalt egy 60 éven aluli tanyalakó. Az ilyen halottat ugyanis az orvosnak fel kellett boncolni. Az 1960-as évek közepe előtt még terepen, tanyaudvarokban is lehetett boncolni. Az udvaron felállítottak egy emelvényt, például szánkót, fűrészbakot, két teknőlábat stb. Ráfektették a leakasztott csürajtót, arra pedig kiterítették a holttestet. A hozzátartozók bementek a házba, az orvos pedig a vele érkezett segítővel felboncolta a halottat és megállapította a halál okát. Néhány alkalommal előfordult, hogy Egerszéken és Csinódon aludtak a Szentgyörgyből érkezett egészségügyi dolgozók. Ilyenkor vidáman töltötték a havasi estét. A XXI. század elején változatlanul nincs egészségház Csinódon és Egerszéken. A csíkszentgyörgyi egészségház dolgozói egy-két havonként járnak ki a hegyekbe. Kinntartózkodásuk idején iskolai tanteremben fogadják és vizsgálják a betegeket. A postásnő, Tankó Imréné Nyírő Margit, mivel sokat jár-kel a határban, szükség esetén vérnyomást mér és beadja az injekciókat. Egészségügyi tevékenysége szabálytalan, de pótolhatatlanul hasznos. A hírközlés és a postai szolgáltatás megszervezése A XX. század elején Csinód és Egerszék területén, nincs sem nyilvános, sem magán jellegű, működő telefonállomás. Ráadásul a román mobiltelefon társaságok hullámai is elkerülik ezt a vidéket. Egyesek állítják, hogy bizonyos hegyek tetejére felkapaszkodva már sikerült működtetniük mobilkészüléküket. E sorok írójának ilyen szerencséje még nem volt. Általában az a jellemző, hogy ha valaki áthalad a Rugát-tetőn, minden összeköttetése megszűnik a világgal. Ez persze csak a XXI. század emberének szokatlan. Korábban, főleg a XX. század első felében az efféle elzártság nem okozott különösebb gondot a tanyák lakóinak mindennapi életében. Nemhogy nem telefonáltak, de levelet is ritkán írtak. Ha levelet kaptak, abból jó nem derült ki. Hivatali kézbesítő hozta, és a hatalom akaratát közvetítette. A hivatalos levél leginkább katonai behívó formáját öltötte. Az 1940-es évek első felében Csíkszentmárton felől rendszeresen vittek postát a tölgyesi laktanyákban tartózkodó magyar katonáknak. Akik a katonai postát szállították, a csinódi Kati csárdáig elhoztak polgári leveleket is.