Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Történeti források néprajzi megközelítésben - Deáky Zita: A veszettség kérdése Magyarországon a 19. század elején

gyógyított. Ismertségüket a szájhagyomány, az akadémikus orvoslás tehetetlensége, a hiedelmek és félelmek, az orvosok tiltakozása, a hatalom és a közigazgatás ambivalens viszonya biztosította. Nagyon sok népi gyógyító vagy gyógyító specialista, ún. veszettorvos neve maradt fenn az orvostörténeti és néprajzi forrásokban.

így a Burján család felmenői már a 18. században is foglalkoztak a veszettség gyógyításával, és a tradíciót folytató családtagok a 19. század közepére országszerte ismertté váltak. A Burján családról az első hivatalos tudósítás 1801-ből származik, amikor a Helytartótanács Rácz Sámuel egyetemi tanárt és Retteg Ferenc Pest megyei főorvost kiküldte Monorra, hogy vizsgálják meg id. Burján János veszettséget gyógyító tudományát. Burján János elmondása szerint még apjától örökölte gyógyító ismereteit, akinek tudományát már a 18. század közepén is elismerték. És együttműködését a tudós urakkal azzal is kifejezte, hogy lediktálta szereinek összetevőit, amit az orvosok szorgalmasan lejegyeztek: csipkefa guba, rutafu, ezerjófu, fagyai levél, Szt. János bogara (mind májusi szedés), ezeket porrá kell törni, 3 késhegynyit egy icce borban meginni + egy tubáknyit az orrba felszívni + 1 késhegynyivel füstölni + a porral a sebet behinteni.29

Peterka 1817-es írása után Lenhossék Mihály 1837-ben megjelent könyvében szintén megemlítette a Burján családot, és külön a kiskunhalasi Tokovits Évát30, akit veszettség-nyavalya orvosló ként ismertek már 1818-ban. Az ő szere is tipikus térjék típusú recept volt: 30 rész kőrisbogár, 52 rész földi tömjén, 20 rész isten tehénkéje, 110 rész fekete kenyérhéj, ezerjófu, csipkeguba, szagos ruta — ezekből kellett a port készíteni, és külsőleg és belsőleg is használni. Tokovits receptjét több orvos kipróbálta akkortájt, és még Bécsben is alkalmazták.31

Minden valószínűség szerint tehát Tokovits Éva a Burján család leszármazottja volt. Ezt igazolja Thott József, kiskunhalasi orvos, aki 1846. február 25-én jelenti a Helytartótanácsnak az 1845-ben előforduló veszettségi esetekről, hogy Kiskunfélegyházán, Fülöpszálláson és még más községekben is a Pest megyéből Kunságba beszivárgott burjánféle porokat maga a készítő nő (feltehetően Burján Éva vagy valamelyik leszármazottja, esetleg hozzátartozója) és egy Szente nevű kuruzsló mindenféle esetekre használja.32 Itt már elítélő véleménnyel találkozunk és egyértelműen a kuruzsló megjelöléssel.

Ez a vélekedés és megítélés már kapcsolatban volt valószínűleg az 1843-ban kezdődött híres orvosrendőrségi vizsgálattal, amelyet a Monoron lakó Burján Mihály kontár gyógyász ügyében indítottak. A vizsgálat iratai a Helytartótanácsi Le29 DADAY András 1938. 214.; Később Retteg Ferenc ezeket a porokat engedélyeztette. PETERKA József S. 1817.43.

30 LENHOSSÉK Mihály 1837. 183-184.

31 LENHOSSÉK Mihály 1837. 183-184.; Tokovits Éva tevékenységét és az egészségügyi közigazgatás viszonyát bírálta Wolkmuth István 1847-ben megjelent disszertációjában: „Legtöbb úgynevezett arcanumok, mellyek az ebdüh ellen ajánltatnak s áruitatnak, körösbogarakat foglalnak magokban. 1818-ik évben közhírré tétetett egy illy csalhatatlan sikerű arcanum, melly Tokovits Éva kis-kúnsági asszonytól vásároltatott meg, melly áll 30 rész körösbogár, 52 földi tömjén (pimpinella saxifraga), 30 rész St. Iván bogár (lampyrus noctiluca) és 110 rész porrá tört kenyér héjjából, ezen vegyületből 20 szemet vesz bé a beteg egyszer napjában, a sebek lágymeleg vízzel jól kimosva, ugyan ezzel a porral hintetnek bé. Szent kötelességükké tétetett a fő orvosoknak egész Magyarhonban ezen arcanummal kísérleteket tenni.” WOLKMUTH István 1847. 35-36.

32 MOL C 66 Dep. san. 14. kf. 3. tétel, 1846.

62