Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Juhász Antal: Bárth János köszöntése
Bárth János 1968. augusztus 1-jén a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban kezdte múzeumi pályáját, bő két esztendeig dolgozott ott, és 1970. szeptember 17-én nevezték ki a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatójává. A helyi muzeális gyűjteményeket a rövid időn belül megszerzett és átépített egyemeletes belvárosi épületben önálló intézménnyé szervezte, ahol 1971 augusztusában már megnyithatták az első önálló kiállítást. Két évtizedig volt a kalocsai múzeum igazgatója, „mindenese”. 1990. december 1-jétől Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója, 1995-2000 között néprajzkutató muzeológusa, és 2000. december 1 -je óta ismét mint megyei múzeumigazgató irányítója a Megyei Önkormányzat múzeumi szervezetének. A kutató Kutatói irányultságára, szemléletére tanárai közül leginkább Tálasi István, Barabás Jenő, a történészek közül Szabad György volt hatással. Tálasi István települési és építészeti előadásain készített órajegyzeteit tanulmányozva nem csupán a profesz- szor történeti megalapozottságú, széles kitekintésű ismeretanyaga ragadott meg, hanem rögtön kitűnt: az előadások fölkeltették a huszonegy éves egyetemi hallgató érdeklődését, hiszen minden fontos részletét, temérdek szakirodalmi utalását följegyezte. Barabás Jenőnek a magyar tanyák kialakulásáról meghirdetett, három féléves speciálkollégiumán számos alkalommal egyedül ült a szemináriumi teremben. Kitartása nem volt hiábavaló. Az egyetemi oktatóktól átadott ismeretek termékeny talajra találtak, s évek, évtizedek múltán az ígéretes hallgatóból termékeny kutatóvá érő Bárth János tanulmányaiban, köteteiben bő termést hoztak. Egyetemi szakdolgozatát Tálasi István indítása nyomán a Kalocsai Sárköz újkori településeiről és gazdálkodásáról írta, és e tárgykörből készítette el egyetemi doktori értekezését 1969-ben. Disszertációjának egyik fejezete ,,/í kalocsai szállások településnéprajzi sajátosságai" címmel 1973-ban az egyetemi „alma mater”, az ELTE Tárgyi Néprajzi Tanszéke évkönyvében jelent meg. Ezt fejlesztette a levéltári források, a kéziratos térképek feltárása és az orális hagyomány alapján gazdagon dokumentált, példaértékű monográfiává „A kalocsai szállások telepiilésnéprajza” című kötetében (Kalocsa, 1975.). A pályakezdés éveiben még a megosztott települések gazdálkodásának és településének összefüggései (Hanyik. Ethn. 1970.), a 18—19. századi Duna melléki pusztai tartozéktelepülések (In: Paraszti társadalom és műveltség a 18—19. században. III. Tanyák. Szolnok-Budapest, 1974.), az ártéri gazdálkodás kérdései és a pota néprajzi csoport körülhatárolása foglalkoztatták. Szembetűnő, a Tárgyi Néprajzi Tanszék két tanárától kapott indítás és az 1970-es évektől elhivatottsággal vállalt munkahely, — egyúttal a letelepedés és családalapítás színhelye — Kalocsa meghatározó szerepe. Nem csupán a kutatás tárgyát, hanem módszerét, a feldolgozás szemléletét tekintve is, méghozzá úgy, hogy a feltárt források elemzéséből az elődök eredményeit meghaladó továbblépés is kibontakozik. 1972-ben Bárth János megbízást kapott a lajosmizsei tanyamúzeum megszervezésére és berendezésére. Az épületegyüttest nem maga választotta, ezért gondot okozott a település tanyásodásának megfelelő, hitelesnek elfogadható környezet és
