Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Tanyák és szállások – Falvak és városok - Gráfik Imre: Gondolatok a tanyákról – egy el nem készült néprajzi dokumentumfilm kapcsán
rult néprajzkutatói, múzeológusi fejlődésemhez. Ezzel kapcsolatban — mintegy tudománytörténeti tényként — meg kell jegyeznem, hogy az 1970-es években, a Néprajzi Múzeumban még együtt dolgoztak a klasszikus néprajzi iskolázottságú idősebb generáció elismert szaktekintélyei, a középgeneráció új irányzatokra és módszerekre nyitott szellemiségű meghatározó egyéniségei, valamint a fiatal diplomások. A múzeum Könyves Kálmán körúti épületében a hivatalos munkakapcsolatok mellett folyamatos volt az informális és közvetlen konzultáció a különböző korosztályú és elméleti irányultságú, illetve gyakorlati képzettségű munkatársak között. (Ebben a helyzetben, pályakezdőként igazán szerencsésnek tarthattam magam!) Az épületkiválasztási és a telepítési terv készítési munkálatok során értelemszerűen foglalkoztunk a tanyákkal, azok különböző típusaival, illetve változataival. A terepmunka fontos részét képezte a dokumentálás, mely a néprajzi adatgyűjtésen túl magába foglalta az alaprajzi felméréseket és a fényképek készítését. A kutatómunka során került előtérbe egy a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeiben Hódmezővásárhelyen dolgozó helyi fényképész munkássága. Válogatott anyagából 1981-ben „Vásárhelyi hétköznapok (1882-1923) — Felvételek Plohn József fényképészeti és festészeti műterméből” címmel kamara-kiállítást is rendeztem a Néprajzi Múzeumban.3 Megjegyzem, hogy miközben e kiállítás szaktudományunk részéről — akkor még — visszafogott érdeklődést kapott, a Művészet című szaklap hírt adott róla (Plohn József: Kiállítási panoráma — Művészet XXII. évf. 1981.6. sz. 61.) A figyelmet azonban sikerült felkelteni, a kiállítás ugyanis Magyarország több városában, illetve kiállító intézményben (többek között Kecskeméten is) bemutatásra került.4 Jóval később — nem függetlenül a képi dokumentumok időközbeni felértékelődésének folyamatától — Szuhay Péter visszatekintő értékelésében már a néprajztudomány szempontjából is helyére került az 1980-as évek elején rendhagyó (a fotót és a tárgyi világot együttesen felidéző) kiállítási forma.5 A tényékhez azonban hozzátartozik, hogy a képi dokumentálás már akkor sem pusztán a grafikai vázlatok, fényképek készítésében merült ki, hanem filmes, illetve video rögzítés gyakorlatában is. Itt feltétlenül meg kell említenünk, hogy a filmezésnek, mint korszerű dokumentálási követelménynek a megfogalmazása, s bizonyos témákban, illetve tárgykörökben a gyakorlati alkalmazása is jóval korábbra megy vissza. Az előzményekről részletesen beszámolnak a magyarországi néprajzi filmezés történetének feldolgozói.6 A kezdetek a két világháború közötti időszakra nyúlnak vissza és Gönyey (Ébner) Sándor személyéhez kapcsolódnak.7 A következő jelentősebb időszak a II. világháború utáni évekre esett, s a múzeológiai szempontok érvényesítése leginkább K. Kovács László működéséhez köthető, aki a budapesti egyetem Néprajz Tanszékén oktatott. Tálasi István a tanszék vezetője így ír erről a tevékenységről: „A gyűjtések mellett a kutatás későbbi analízisei elősegítéséhez főként 1951-től kezdve megindítottuk a néprajzi filmdokumentációt — K. Kovács 3 GRÁFIK Imre 1981a. 4 FEJŐS Zoltán 2000. 974. 5 SZUHAY Péter 2003. 85-86. 6 Lásd: HOPPÁL Mihály 1972; TAR1 János 2001; TAR1 János 2002. 7 KESZI-KOVÁCS László 1956. 324. 72
