Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Egy tudomány forrásvidékén - Voigt Vilmos: Újabb adatok a magyar folklór forrásismeretéhez

magyar folklór archívumban — csak éppen központi cigány (roma) folklór archívumot nem sikerült szervezni.13

Ami a többi nemzetiség folklórját illeti, nálunk nincsenek ilyen központi archívumok.

Vannak ún. „bázismúzeumok”, amelyek a mai Magyarország területéről a német, délszláv, szlovák, román stb. népi kultúrát reprezentálják (mint például Tata, Mohács, Békéscsaba múzeumaiban), ám ezek kicsik, nem teljesek, nem is a fővárosban vannak. Még esetlegesebb a még kisebb csoportok (ruszinok, örmények, magyarországi bolgárok, görögök stb.) népi kultúrájának egyáltalán a számbavétele. Újabban azonban már itt sem a publikációk hiányoznak (hiszen pl. a Magyar Néprajzi Társaság évkönyvsorozata A magyarországi nemzetiségek néprajza évtizedek óta közöl ilyen írásokat), nem is a szándék (hiszen évtizedek óta megint csak mi szervezünk Európában egyedül nemzetközi Nemzetiségkutató Néprajzi Kongresszusokat Békéscsabán) — hanem a valódi múzeumok létesítése. Ezt nem pótolja sok helyi (olykor váratlanul gazdag) nemzetiségi gyűjtemény időközönkénti kiállítása.14

A már nem falusi és nem hagyományos népéletet igazában nem mindig gyűjtötte a Néprajzi Múzeum. Már egy kisvárosi tárlót sem tudnának könnyen összeállítani. A „városi néprajz” forrásanyaga sokkal inkább megvan a Budapesti Történeti Múzeumban —akár még a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményeiben is —, mint a Néprajzi Múzeumban. Noha ritkán, mégis ki is állítottak ebből.

Vasúti, postai, vendéglátóipari, akár tűzoltó-múzeumokban is lehetne legalább félig néprajzi gyűjtéseket, archívumokat létrehozni, kiállításokat rendezni. A munkásfolkór kutatását voltaképpen csak az 1950-es években forszírozták nálunk - vegyes pontosságú és színvonalú módon. Amire kialakult volna a magyar munkásfolklór valóban tudományos, nemzetközi színtű gyakorlata, már (örökre) meg is szűnt e kutatás. A gyűjtött anyag egy része elkerült a Zenetudományi Intézetbe, másik része talán még mindig a Magyar Művelődési Intézetben van. A szó szoros értelmében vett (és régebben létező) Munkásmozgalmi Múzeum anyaga ma (sőt régóta) hozzáférhetetlen. Még jó, hogy legalább néhány munkásotthonról évtizedekkel ezelőtt készült leírás, mert most már ilyen anyagot már nem is lehetne összeszedni. A múlt században a nyolcvanas évektől kezdve mind az Országos Széchényi Könyvtár, mind az akkori Párttörténeti Intézet arra törekedett, hogy a korábbihoz képest sokkal részletesebb képet alkosson a társadalmi változásokról. Főként a „mélyinterjú” és az „oral history” módszereit alkalmazták.15 Az egyedülállóan fontos és gazdag szöveganyagról azonban inkább népszerűsítő (rádió és televízió) műsorok, mint archívum-adattárak készültek. Mindmáig 1944/45, a hadifogság, a lágerek és a kitelepítések, 1956, az ezt követő emigráció (és az ez után is elég hosszasan folytatódó „disszidálás”) tényeiről nincs folklorisztikailag értékelhető áttekintés — legfeljebb

13 A különben alig áttekinthető publikációkról a mostani sorozatok, pl. Cigány Néprajzi Tanulmányok (a Magyar Néprajzi Társaság nemzetiségi évkönyvsorozatában), vagy a (szekszárdi) Romológiai Kutató- intézet által újabban megindított A Romológiai Kutatóintézet Közleményei sem adnak további hivatkozásokat, jegyzéket.

14 Lásd legutóbb a VII. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia (Békéscsaba, 2-4. 10. 2001.) előre kiadott vitaindító előadásait és téziseit. Budapest, 2001. Szerkesztette: Gráfik Imre.

15 Lásd: Budapesti Oral History Archívum - Oral History Archive Budapest 1981-1996. Szerkesztette: Kozák Gyula - Körösi Zsuzsanna - Molnár Adrienne. Budapest, 1996.

532