Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Kétvízközi homokszemek - Péter László: Miscellanea Jankovaciana
forradalom vezérét „új Washingtonnak”, az egész világ fölszabadítójának nevezte. Szabadságdalok a hadseregnek címmel — akár Petőfi — a honvédsereget buzdította. Ősszel munkát vállalt a Horváth Mihály Csanádi püspök vezette Vallás- és Köz- oktatásügyi Minisztériumban. 1849 januárjában tehát a kormánnyal ő is Debrecenbe ment, s valószínűleg követte júliusban Szegedre és Aradra is társait. Emigrációban Párizsban Világos után ezért neki is menekülnie kellett. Előbb az országban bujdosott, majd 1852-ben Párizsba ment. Itt kereste föl barátja és írótársa, Degré Alajos (1819— 1896), s találkozásukról 1883-ban így emlékezett meg: „Mentem Jámbor Palihoz. Kérdém a concierge-t [házmestert]: — Mr. Jámbor? — Ez az úr ismeretlen nálunk — nyertem feleletül. Kérdém a házszámot, összenézem jegyzeteimmel, nem tévedtem. — Adja ide a lakók névsorát. Beletekintek, s voila [íme], rámutatok Jámbor nevére. — Ah! Mr. Zsambo? — kiáltott fel a concierge, és megmondta a lakását. Pali manzárdszobájában éppúgy fogadott, mint Pesten az Angol Királynőben, midőn Jankovácról feljött költeményeit kiadni, s addig vissza se ment, míg az árát velünk el nem költötte. Nyakamba ugrott azzal a vidor könnyelműséggel, mely költői lelkületét oly kedvessé tette. Míg felöltözködött, összevissza beszélt kalandjairól, Béranger-ról, Párizs rejtelmeiről, mintha csak azért volna itt, hogy egy örökséget elköltsön. Pillanatig sem jutott eszembe a nélkülözésekkel küzdő menekült állapota, s ha szobájának félbolthajtású alakja, azzal a magasan kacérkodó kis ablakkal nem emlékeztetnek Pali barátom viszonyaira, azt kellett volna hinnem, hogy valahol kőszénbányája van. El volt telve Párizzsal, mint aki másutt meg sem tud élni; a művészet, irodalom és párizsi nők lelkesedésbe hozták. A Café Helderben reggeliztünk, a feketekávé és cognac vieux [ókonyak] mellett aztán folyt az élénk társalgás.” Újra itthon 1859-ben amnesztiával hazatérhetett. Édesapja mindaddig a jánoshalmi plébánián húzta meg magát. Közben megvakult, s csak egy öreg orvos viselte gondját. Jámbor Pált a kalocsai érsek ismét segédlelkésszé nevezte ki, most Hegyesre, a későbbi Kishegyesre [ma szintén Jugoszláviában Mali Idős], Kiváló szónoki híre és átlagon fölüli műveltsége révén az Októberi diploma után, 1861-ben megválasztották a kulai kerület országgyűlési képviselőjévé. Kevéssel utóbb pedig Szabadka város meghívta gimnáziumának igazgatói posztjára. 1861 tavaszán Madách Imre mint országgyűlési képviselő Pesten tartózkodott. Képviselőtársa, Jámbor Pál bemutatta őt Arany Jánosnak, ő pedig átadta a nagy tekintélyű költőtársnak Az ember tragédiája kéziratát. Arany — mint Madách 1861. november 2-án Nagy Ivánhoz írt levelében beszámolt róla — kéziratának hónapokig feléje sem nézett, „míg Jámbor Pál kérésére és sürgetésére újra kézbe fogta, s megtetszett neki”. Arany szeptember 12-én értesí451
