Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Kétvízközi homokszemek - Péter László: Miscellanea Jankovaciana
tette Madáchot, hogy drámai költeménye mind koncepcióban, mind kompozícióban „igen jeles mű”. Jámbor Pálnak tehát szerepe volt Az ember tragédiája diadalra juttatásában. A följelentett igazgató 1862-ben Egyházi beszédek címmel kiadta prédikációgyűjteményét. Gróf Pálffy Móric, Magyarország királyi helytartója úgy találta, hogy a „múltjánál fogva határozottan kormányellenes” Jámbor Pál „érzelmeit” beszédeiben is tanúsította, és a rábízott szabadkai ifjúságot is megmételyezi nézeteivel. 1864. május 3-án fölszólította Kunszt József kalocsai érseket, hogy korlátozza Jámbor Pál tevékenységét, ne engedje meg neki az esedékes lelkészi vizsga letételét. Az érsek már 7-én válaszolt. Először jó taktikai érzékkel fölsorolta, milyen büntetést rótt ki eddig is Jámborra 1848—49-i tevékenységéért: jankováci plébániájától megfosztotta; mikor hazatért, hat hétig tartó „bűnbánati fegyelem szigorával” megfenyítette; Kishegyesre káplánnak küldte. Itt plébánosa szerint úgy működött, hogy „magaviseleté hivatalos jelentések szerint sem erkölcsi, sem politikai tekintetben kifogás alá nem esett, s papi hivataloskodásában az egyháziasság színvonalán állott”. Szabadkai gimnáziumi igazgatói minőségében is „a hozzám érkezett hivatalos jelentések szerint hivatalának kellően megfelelt, s ellene mindekkorig semmi kifogás nem tétetett”. Egyházi beszédeit — írta az érsek — olvasta, és bennünk „néhány hitbeli nem egészen helyesen használt kifejezésen kívül — mely hibákért azokat megyém papságával ajánlólag nem is köröztetém — kárhozatos elvet vagy célzást nem vettem észre”. Ezek után Kunszt érsek ritka bátorságáról adott példát, amikor a királyi helytartó követelését ezzel az akár gúnyosnak is tekinthető érveléssel utasította vissza: „Ennélfogva Jámbor Pál gimnáziumi igazgatónak állomásáról elmozdíttatása iránt szerény nézetem szerint részemről azon oknál fogva sem intézkedhetem, mivel nem érzem magamat feljogosítva arra, hogy elmozdítsam őt azon állomásáról, melynek elfoglalására a Nagyméltóságú magyar lyrályi Helytartótanács kegyes megerősítése folytán [!] méltatott, miután pedig papi jelleme és erkölcsi magaviseleté kifogás alá nem esik, s tettekben megnyilvánuló politikai érzelmeiről ez ideig tényleges adataim nincsenek: ennélfogva indokom sincs arra, hogy tőle az előszabott zsinati vizsga letehetését megtagadjam...” A pálya végén Jámbor Pált választókerülete 1865-ben és 1869-ben ismét az Országházba küldte. Ez utóbbi alkalommal lemondta igazgatói állását, hogy teljesen képviselői föladatának és az irodalomnak szentelhesse idejét. Mikor e mandátuma lejárt, 1873- ban Szabadka újra visszahívta, egyelőre csak tanárnak, de még az évben ismét igazgatóvá választották. 1882-ben korára, betegségére hivatkozva nyugállományba vonult. Közben, 1871-ben, egyháza részéről ért bírálatok miatt, kilépett az egyházi rendből, és református hitre tért. Halála előtt azonban, amint Schwerer Ferenc szabadkai kórházi lelkész jelentette az akkori érseknek, Császka Györgynek, visszatért egyházába. „Én 452
