Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Communitas és társadalom - Szőcsné Gazda Enikő: A sepsi református egyházmegye válási jegyzőkönyvei
dás rendezte ezek mellett a vagyoni vitákat. A válási perek tehát a legtöbb esetben párhuzamosan több fórumon zajlottak, így elemzésük roppant komplikált feladat. A kusza törvénykezési hálóban az igazát kereső fel- és alperes sem tudott mindig eligazodni. Hogy ezt megkönnyítse, az egyházi törvényszék a per folytán többször közölte, hogy melyik a „competens fórum". Az esperes „átírta” a civakodó feleket a világi törvényszéknek, valamint az első találkozókon már közölte, hogy egymás iránti vagyoni követelések nem tartoznak a házassági törvényszékre. Háromszéken a házassági törvényszékek 1868-as felállítása előtt is zajlottak válási esetek. A széknek 1614-ben Bethlen Gábor privilégiumot adott, hogy a viszályok kivizsgálását a 15 naponként tartott törvényszéki üléseken vizsgálhassa. E „quindenák"-on döntöttek a válófelek peréről is.24 A válások tehát valószínűleg azért váltak elterjedtebbekké itt, mert a válófelek sorsáról nem távoli zsinatokon, hanem a megye területén dönthettek. Ennek ellenére a 17. században a válás, mint konfliktuskezelő megoldás, még itt sem volt elterjedt. Az asszonyok férjük fennhatósága alatt álltak, férjhezmenetel- ükről pedig természetes módon nem ők maguk, hanem a szüleik döntöttek. A szülő beleegyezése nélkül ekkor még majdnem elképzelhetetlen volt a házasság, hiszen társadalmi megítélés szerint a házasság elsősorban gazdasági szerződés, másodsorban pedig a család utódlását megoldó intézmény volt. A néhány válási esetet áttekintve feltűnik, hogy csak dióhéjban jegyezték fel a válási keresetet, de divortiumot nem mondtak ki, csak separálást, vagyis ágytól, asztaltól való hivatalos időszakos különvetést. Az egyháznak még nem volt szüksége arra, hogy a válást hivatalosan is kimondja, hisz válást jóformán csak a házasságtörés esetén indítottak, s a felperes ha a világi törvényszék kezére adta a házastársát, azt Werbőczy Hármaskönyvének döntése alapján kivégezték e bűnért. Ennek ellenére még a kivégzés előtt el kellett indítani a válókeresetet: az egyházi törvények nem engedték ugyanis, hogy a nyilvánvaló paráznával együttháljon a hitestárs, mert ezzel magát is megfertőzte. A per lefolytáig tehát gyors separatio-ra kellett a felperest ítélni. Hivatalos elválasztásra nem volt szükség, hiszen a fejvesztés után már özvegyként újból férjhezmehet vagy megnősülhetett a bűntelen fél. Az erdélyi református egyház végeredményben a 17. század végére szembesült nagyobb mértékben a válási keresetekkel: a sorozatos tatár betörések következtében a katonának vagy rabnak vitt lakosokat sokszor eltűntnek, halottnak nyilvánították, az otthon maradt fél újranősült vagy -házasodott, hogy néhány esztendő múltán hazakerüljön az eltűntnek hitt ember. Az új házastárstól elválasztották, és az első esküt találták érvényesnek. De a régi férj sok esetben nem akarta visszafogadni házasságtörő feleségét... Ezekre a komplikált esetekre megoldást kellett találni... A 18. század elején ugyan egyre gyakoribbakká váltak a válások, ezek viszont a keresztyén morál szemszögéből ítélve, még erős közösségi megvetés alatt álltak. Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusábó\ már kiolvasható, hogy az enyedi professzorok nagyrésze is elvált ember volt. Ennek ellenére a felvilágosult pap-literátor Hermányi is még nem kis rosszallással viszonyult a válásokhoz: Vásárhelyi Istvánná Borosnyai Judit mikor válási ötletével felkereste Hermányit, ő 24 JUHÁSZ István 1947. 112. 361
