Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Népi vallásosság – Térben és időben - S. Lackovics Emőke: Bakonyi és Balaton-felvidéki közösségek zarándokai, búcsújárása
Berhidáról. A zarándoklat kérő volt, többnyire ilyenkor esőért és jó termésért könyörögtek. A búcsújárás rendje A zarándokoknak a kegyhelyekre vagy szent helyekre vezető útja meghatározott rend szerint történt, bárhonnan, bármely településről indultak is el. Ez a meghatározottság, rend, azonos koreográfia mondható jellemzőnek és általánosnak az út megszervezésétől a visszaérkezésig, a hajlékokba való megtérésig. Bárth János, Barna Gábor vizsgálataiból ismert, hogy mindezeket évtizedes, de gyakran évszázados tapasztalatok határozták meg, az egyes mozzanatokat pedig a kegyes hagyományok szabályozták. A legeredményesebb, igazi, érdemszerző búcsújárásnak a gyalogosan megtett utat tartották67 Hitték, hogy minél fáradságosabb az út, annál eredményesebb, minél több törődéssel jár, annál inkább elérik vele a célt, különösen a kérő zarándoklatok esetében. Volt olyan zarándok, aki az éhezést és a szomjazást is szívesen vállalta. A zarándok utakat a búcsúvezető, az előénekes vagy előimádkozó, esetenként pedig a plébános vagy a kántor szervezték meg és vezették. A búcsúvezetők rátermett, jó szervező, vallásos, köztiszteletben álló személyek voltak, kiváló énektudással, erős hanggal. Nem tartoztak mindig a tekintélyes vagy legtekintélyesebb családok közé, hisz nem ez volt a lényeg, hanem az elkötelezettség, az elhívatás. Ezek alapján választódtak ki a közösségből és fogadta el őket a közösség minden tagja. A búcsúvezetők különleges, az átlagostól eltérő képességeire világított rá Bálint Sándor, valamint Bárth János.68 A zarándokutat nagyban befolyásolta, hogy milyen messzire mentek a búcsúsok. A távolabbi helyekre már a búcsút megelőző napon elindultak és előfordult, hogy haza csak a búcsú napját követő napon érkeztek meg, pl. Andocsról. A csopakiak mindig három napot töltöttek itt, míg Balatonudvari, Örvényes, Aszófö, Tihany zarándokai két nap alatt járták meg. Sümegen szintén általában két napot töltöttek el, egyik nap mentek, a másikon haza tértek. Ugyanezt figyelhettük meg a Celldömölk- re zarándoklók esetében is. Általában 20-25, 50 vagy előfordult, hogy 100 fős csoportokban indultak útnak. A zarándokúira már az indulást megelőző napon összekészültek. Egy, esetleg két napi hideg élelmet (kenyeret, száraz sült húst, száraz süteményt, füstölt húst, tejfeles túrót, kalácsot, vizet, a férfiak bort) csomagoltak össze karkosárban, batyuba összekötve vagy fejkosárban. Távolabbi helyekre váltás ruhát is vittek magukkal, főleg olyat, amit a búcsú napján a nagymisén és a körmenetben felvehettek. A hosszabb útra mindig kocsi is ment, amelyen a csomagokat vitték és amelyre az útközben elfáradtak vagy elgyengültek felülhettek. Amennyiben nagy volt a zarándokok létszáma, két-három kocsit is fogadtak. Általában korán reggel, 6 óra körül indultak el mindenhonnan, hogy időben megérkezzenek a kegyhelyre, világosban elfoglalhassák szállásukat és a templomba is bemehessenek. Az egy napos zarándoklatokra ugyancsak korán indultak, hogy időben megérkezzenek és a szertartáson részt vehessenek. 67 BÁRTH János 1980. 72-104.; BÁLINT Sándor - BARNA Gábor 1994. 161. 68 BÁLINT Sándor 1942.; BÁRTH János 1980. 270
