Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Pastyik László: Migrációs jelenségek a bácskai magyaroknál az 1920-as években
ványok, az egyházak és az urbális közösségek földbirtokait. Ebből a „kalácsból” kaptak a dobrovoljácok, a helyi szláv földigénylők, az optánsok és a más kategóriába sorolható csoportok. A magyarok pedig kirekedtek a földosztásból, s csak néhány politikai közösségben jutottak házhelyekhez.8 A húszas évek első felében a világháborút követő általános gazdasági bizonytalanság és földreform elmúlóban volt. Európában és a tengerentúl megélénkült a munkapiac. A délvidéki magyarság bajai és gondjai éppen ebben az időben kulminálódtak. Munkát és megélhetést kellett az országon belül vagy kívül találni. A korábbi évtizedek vándorlási stratégiája, hogy északról délre kell migrálni a jobb élet érdekében, csak a kubikusok és a szakmunkások számára volt folytatható. Szerbia, Bosznia, Dalmácia, Macedónia, sőt Montenegró városaiban és ipartelepein szinte egy évtized alatt, legalábbis ezt mutatják a népszámlálási adatok, kimutathatóvá vált a magyarság fenti csoportjának jelenléte.9 Csak egyetlen nagy központban, Belgrádban a két háború között 30 ezres nagyságrendű volt a magyarság.10 * Mesterlegények, cselédek, diákok és még ki tudja hány réteg alkotta ezt a közösséget, amely a sajtótörténeti adatok tanúsága szerint élénk társadalmi és művelődési életet élt. Léteztek egyesületek, kölcsönkönyvtár működött, és műkedvelő színházi előadásokat is tartottak. Mindez azonban az újabb világháború kezdetekor törékenynek bizonyult, és lejátszódott a visszavándorlási folyamat. A földnélküliekkel viszont más a történet. Az ő sorsuk visszafordíthatatlanul alakult. Ők a föld után mentek, mert csak azzal koronázhatták meg életüket. Különösen Dél- Amerikában volt szükség munkáskezekre, és itt kínáltak földet. A szegény Amerika ölelése viszont olyan erős volt, hogy innen alig tért vissza valaki. A dél-amerikai kivándorlásnak a jugoszláviai magyar sajtóban nagy volt a visszhangja. A kivándorlási propagandának is sok termékéről tudunk (hirdetések, szórólapok és kalendáriumok).11 Az ellenpropaganda az újságcikkeken, tudósításokon dél-amerikai levelek közlésén, vezércikkeken kívül még könyvben is lecsapódott.12 A kivándorlás lefékezése érdekében sokat tettek a katolikus és a református papok is. A Magyar Párt is fölismerte, hogy mennyire komoly veszedelem a dél-amerikai emigrálás, és megpróbálta útját szegni a kivándorlási láz elterjedésének. A párt félhivatalos lapja, a Hírlap nem közölt kivándorlási hirdetést, és változatos publicisztikai formában ismertette a brazíliai, argentínai és más dél-amerikai államok nagybirtokain és ültetvényein uralkodó állapotokat.13 Az újvidéki Délbácskában is bőséges anyag található, amely a kivándorlási ellenpropaganda címkéje alá sorolható. A napilapban 1923 és 1928 között majdnem 80 írás foglalkozik a két Amerikába, de a világ más részei felé tájékozódó délvidéki magyarok problémájával. Észak-Amerikáról főleg a bevándorlási kvótával kapcsolatos adatközlések jelennek meg a Délbácskában. Dél-Amerikáról szól a leggazdagabb irodalom. Ennek az elemzése külön vizsgálatot igényel. De nemcsak Amerikába szerveztek kivándorlást. Ebben a mostani beszámolóban egy elfeledett adatra hívnám fel a helytörténészek figyelmét. A lap 1925 márciusa és májusa között több cikkben foglalkozott azzal az akcióval, amelynek célja száz temerini család8 GACESA, Nikola 1968. 40-51. 9 CSUKA János 1996. 64-67. 10 CSUKA János 1995. 380. " AMERIKANAC 1929. 12 FARAHÓ János 1922. 13 CSUKA János 1995. 97. 64
