Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Schőn Mária: A Nap folklórja a hajósi svábság körében
A dél-alföldi táj hiedelem-történeteinek hasonló cselekvési! hőse a garabonciás, akinek az elnevezése Kiskőrösön knazík. Ez helyi sajátosság, ugyanis a hazai szlovák cernokhazhík néven vagy név nélkül emlegetik. Az egyes kiskőrösi adatközlők szerint - a délkelet-alföldi szlovákok e képzetétől eltérően7- nem szerényen kérő, hanem követelődző alak: egész oldal szalonnát vagy hasonlót kér. S ha nem kapott, feldühödött, éjjel visszatért, felgyújtotta a szalmakazlat, a nádtetős házakat. Sőt az is állították róla, hogy többet is akart, mint amennyi megillette volna: Vei'a viac si pítau, ako ho il’atovalo. (Sokkal többet kért, mint ami megillette volna.) Ahova bement, ott tejet ivott. Ilyenkor semmi mást sem evett. A másik névváltozata szlovákul is garabonciás. A knazík-garabonciás a hiedelmük szerint az égből szállt alá. Széles fekete köpenye van, s kezében nagy botot tart. A felhők között repül, majd a földön jár. Garabonciás ... l’et’í na oblakoch a sirokí cierni képén má, aj vol’áku vel’kú pal’icu. (A garabonciás ... a felhőkön repül, széles fekete köpenye van, s valami nagy botja.) Azt is állították, hogy gúzsba kötötte a sárkánykígyót (had). S ha azt valaki kiszabadította, nagy vihar, jégeső keletkezett. Vihar idején ugyancsak azt látták, hogy a felhők között sárkány (sarkan) repül, miként hitték a keceliek is.8 A természetfeletti lények közül a lidércfény hiedelem-ismerete szórványos. Szlovák neve (svetlo) azonos a délkelet-alföldi szlovákokéval. Hiedelemtörténet formájában ma csupán az elvezetés mozzanatára emlékeznek. Itt is - mint a nógrádi, Pest megyei, valamint a délkelet-alföldi szlovákoknál - éjszaka téríti el az embereket.9 Al’e tak ma viedlo, tak to svetlo! A d’e som sa najsou? Na Vadkerti. Ni som domó isó, al’e za tim svetlom. (De úgy vezetett az a fény! És hol találtam magam? Vadkerten! Nem haza, hanem a fény után mentem.) Az alföldi szlovákok zöménél a lidérccsirke neve zmok, egy részüknél bózik. A Galga menti, a tótkomlósi, a mezőberényi szlovákok körében a két névváltozat azonos hiedelemlényt takar.10 A kiskőrösi szlovákoknál viszont a bózik (bvózik) elnevezés terjedt el általánosan. Bár ismerik a zmok nevet is, azonban csak egyfajta értelemben, amely a nevének szlovák jelentéstartalmára utal: Na toho vravel’i, kto vel'mo nazmokó: Tak vizerás, ako zmok! (Arra mondták, aki nagyon megázott: Úgy nézel ki, mint a zmok: ázott csirke!) A bózik, bvózik a hiedelem szerint főként pénzt hoz: Bvózik dohesie pehaze. (A bózsik-istenke pénzt hoz.) Az egyik kiskőrösi embernek, Pecnyik apovkának volt bózikja. Őmagát is annak tekintették, mert amikor a templomba ment, az utcán is úgy tartotta a kezét, mintha a hóna alatt lenne valami: Naveki nosil’i eno vajce, (mindig egy tojást hordott), vagyis bózikja volt. Az adatközlő látta, hogy evés közben mindig vetett valami ételt az asztal alá. Ugyanis a bózik az asztal alatt tartózkodott. Alakja csirkeféle volt: takvo vol’aco kúra. Az ember nagy gazdagságot szerzett. Mindene volt. Mindenhez ördögi módon (certovstvo bold) jutott hozzá. Amikor meglátogatott egy ifjú menyecskét, az azt mondta neki, hogy ne menjen haza éjjel. De ő szabadkozott, mondván, hogy lovon jött: Ved’ som vraj na kohi isou. (Hiszen lovon jöttem.) Erre azt kérdezték: A d’e t’i je kvón ? (De hol a lovad?) Ugyanis sehol sem látták a lovát. Nyilván a bózik hozta a férfit. 7 KRUPA András 1987/a. 337. FEHÉR Zoltán 1984. 864. 8 FEHÉR Zoltán 1984. 864. 9 KRUPA András 1987/a. 343-350. KRUPA András 1996. 67-70. 10 KRUPA András 1987/a. 350-356. KRUPA András 1996. 71-72. 125
