Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)

Schőn Mária: A Nap folklórja a hajósi svábság körében

A gazdag Pecnyiknek 100 kvarta földje volt. Serdülő fiatalok (siheder mlád’enci, fagani) felmásztak egy fára, s kilesték, amikor a ház mögé ment, és ott „imádkozott” (moll’it) a bózikhoz. Erről nem nagyon beszéltek a bózik tulajdonosai, semmit sem árultak el róla, nehogy elhagyja őket a szerencséjük: Toto hivel’mi rosprával’i, kto vedeu takvoto, l'ebo tak hima st’ast’ia ... kto vol'akomu povie. (Erről nemigen szóltak, aki ilyesmiről tudott, mert így nem volt szerencséje ... ha valakinek megmondja.)

A bóziktó\ rendszerint féltek is, mert nem csupán a gazdája gazdagságát gyarapította, hanem hiedelmük szerint a boszorkányok rontását segítő lény is volt. Sokak szerint a boszorkány keltette ki. Fekete tyúk tojását huszonegy napig (a csirkék keltetési ideje) a hónalja alatt (pod pazuch) hordta. A boszorkány a bózik varázserejét arra használta fel, hogy szétválassza a szeretőket, a lányt és a legényt, illetve összeboronálja őket. Akik ezt akarták, sok pénzt fizettek a boszorkánynak: To pomáha bosorki vrazil, zebi sa sirki rozisli ti, koho hekcel’i, al’ebo zebi sa dovena zisl’i ti, co sa hekcel’i ... zahubit’ vol’aco, alebo napravit’... jich zaplat’il’i za pehaze. (Ez segít a boszorkánynak varázsolni, hogy szétmenjenek azok, akiket nem akartak, vagy összejöjjenek, akik nem akartak ... megrontani valamit, vagy helyrehozni ... pénzzel fizették meg őket.)

A bózik, ha halálán volt (na umor bő), nagyon nehezen halt meg, mint a boszorkány.

A német, a cseh, a szlovák víziember (vodník), valamint a magyar pirossipkás hiedelemalak, amely a víz alatt tanyázva lehúzza a vigyázatlan embert, s megfullasztja, az alföldi szlovákok körében topenec, illetve topel’ec nevet kapott. A dél-alföldi magyarok ördög névvel illetik.11 A kiskőrösi szlovákok is - feltehetően átvétel révén - ördögnek (cert) nevezik. Hiedelem-felfogásuk szerint a mocsarakban, lápos, vizenyős réteken a cert húzza le az embereket. Az egyik adatközlő lába a széna összegereblyézésekor lesüllyedt az ingoványba, de még ki tudta szabadítani: No teraz je toto ni takvo hlbokvo, ma cert len hest'iahou dó, l’ebo si viem nohu vit’iahnut’! (Most ez nem olyan mély, az ördög nem húzott le, mert a lábamat ki tudom húzni.)

A kisgyerekeket állandóan intették, ne közeledjenek a kúthoz, ne nézzenek bele, mert az ördög leviszi őket: Malim d’et’om vraveli mama: Neid g stuhi, l’ebo la cert stiahne dó. Bol'i takie deli, co spadl’i! (A kisgyereknek mondta az anyjuk: ne menj a kúthoz, mert az ördög lehúz. Voltak olyan gyerekek, akik beleestek!)

Más változat: Nevizeraj do stuhi, l’ebo la st’iahhe cert! (Ne nézz a kútba, mert lehúz az ördög!) Az ördög nevével káromkodtak is: Romica báci naveki len takto vraveli: Nak psi la Uráli, takí si, ako Lucifer! (Romica bácsi mindig így mondta: A kutyák kínozzanak, olyan vagy, mint a Lucifer!)

Felfedezhető a házikígyó rendkívül töredékes emléke is - amint fentebb hivatkoztunk is rá. Az egyik adatközlő szerint amíg a férje tanyán {tana) élt, minden nap bekúszott a szobába egy kígyó. Rosszindulatú varázslatként is említik: az esküvő után {ked sa ozdávali) mikor hazajöttek, éppen zöldbabot vacsoráztak, s a vőlegény tányérjába egy kígyó esett. A férfinak azóta nincs nyugta, olyan vad lett a felesége.

A kiskőrösi szlovákoknál a mumus vagy a bubus {mumus aj bubus secko edno - mumus és bubus mindegy!) a rossz gyerekeket ijesztő fekete lény, aki elviszi őket: Pride bubus pohesie la! To je takí cierni, ved zbadás, aki je! (Eljön a bubus elvisz! Ez olyan fekete, majd észreveszed, milyen!)

11 KRUPA András 1987/a. 357-360. FEHÉR Zoltán 1975. 19.

126