Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)

Schőn Mária: A Nap folklórja a hajósi svábság körében

Többen szintén hallották a hangját, s azt is vélték, hogy köszönt, és közölte, hogy eltávozik. Sa pekhe pokloniu: Tu som, al’e misím ist’ naspet’. (Szépen köszönt: Itt vagyok, de vissza kell mennem.)

A lélek akkor is hazajárt, ha nem bántak vele jól. Egy harminc éves asszony panaszolta: Erzsi néni, nem hiszi el, de itt járt apám, itt vót! Annyira rossz vót a lelki világa ...és azt hallja, hogy gyün az apja. (Magyar nyelvű közlés.)

Egy másik adatközlő szerint Kelemen Csurka bácsi úgy halt meg, hogy nem ápolták rendesen, nem adtak neki eleget enni. Ezért járt haza. Csurka néninek azt ajánlották, hogy főzzön jó ételt, tegye éjjel az asztalra, hogy a hazajáró férje lelke jóllakjon. S reggelre valóban elfogyott az étel.

Az egyik asszony terhesen „elcsinálta” a gyerekét. Az embriót az eresz alá ásta. Lelkiismerete a halála után sem hagyta megnyugodni, s rendszeresen hazajárt kísérteni. Egy másik meghalt feleség - kinek a gyermekét az utóda nevelte -, békát akasztott az ajtókilincsre. A második feleség mások tanácsára éjjel, mikor az megint kísértett, megkérdezte: - Co kces?(Mit akarsz?)

A meghalt asszony lelke így válaszolt: Na moje diet'a tak merkuj, ako na tvoje dve oci! (A gyermekemre úgy vigyázz, mint a két szemedre!) Ettől megnyugodhatott a hazajáró lélek, mert többé nem jelentkezett.

A halott a halála pillanatában is jelt adott. Mesélik, hogy mikor Sipiczki Jani bácsi meghalt a kórházban, valami kopogtatott az ablakon. A felesége mindjárt tudta, hogy így üzent neki: Biztos meghalt a férjem! (Magyar nyelvű közlés.)

A visszatérés ellen többféle módon védekeztek: A fejfánál kaparták be a sírba azt a holmit, amit kedvelt a halott. Az egyik elhunyt fiatal anya fülbevalóját, karikagyűrűjét még a temetés előtt leszedte az anyósa, s a láda fiókjába tette. De a ládafiókban mindig zörgött valami. Az anyós a lelkészhez fordult, aki azt tanácsolta neki, hogy vigye a temetőbe (cincerín), s ássa be a menye sírjába. Miután megtette, attól kezdve semmi sem zörgött a ládában: Ked ho tasl'i zahrabat’, higda viac nehurtovalo. (Amikor bekaparták, soha többet nem zörgött.) A népi tanulság szerint tehát nem szabad semmit sem elvenni a halottól: Nislobodno dó zat’ fiié. (Semmit sem szabad levenni.)

Emberfeletti erővel bírt a tátos is. A táltos hetedik gyerekként született, tartják a kiskőrösi szlovákok. Ezért hiszik, hogy ha valaki beteg, s a hetedik gyerek meggyúrja (podrúzga), megmasszírozza (pomast’í), mindig használ (za tim osozí).

Mivel a táltosról való ismereteiket a környező magyaroktól vették át, keveset tudnak róla. Leginkább a gyorsan iramló lovat tartják tátos-wák.' A tanítónőjüktől is hallották, hogy a betyároknak voltak táltos lovaik.

Viszont elterjedt néphit, hogy a tátos az, amelyik gyerek foggal születik. O is a magyar táltos jellemvonását hordozza: két fogsora van, bizonyos évek elteltével eltűnik, majd varázserővel visszatér. Tölgyiczki nevű fiú is két fogsorral született, 16 vagy 18 évesen egy tarisznyával (kapsel’kó) elindult a világba, s csak két év múltán jött haza szüleihez. Ezt a foggal született gyereket is táltosnak hitték.

Ugyanígy hittek a patkányűző ember varázserejében is, aki tud bánni a patkányokkal, s éjfélkor követik őt a patkányok. Ez a hiedelemalakjuk is rokon a környező magyarok, szlovákok képzetével.5 6

5 KRUPA András 1987/a. 336. FERENCZI Imre 1974. 263. CS. PÓCS Éva 1964. 130.

6 FEHÉR Zoltán 1984. 867.

124