Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bereznai Zsuzsanna: Ünnepi táplálkozási szokások a nemesnádudvari sváboknál
kedvük tartotta. Ez a fajta régi farsangolás (alte Fasnacht) Hajóson nem ismeretes fogalom,5 még a Gergely-naptár megszületése előtti időket idézi. A korongvetés első említése egyébként 1090-re esik. Ez az egész hét tehát még a farsangi mulatozások és kilengések jegyében telt el, és lényegét tekintve a farsangi időszak folytatásának volt tekinthető.6 Egy unoka így mesélte el nagyanyja házasságában a sors cselvetését: Úgy gondolta, majdcsak odarepül [ti. a fánk] a Szeitzhez■ Gondolta, majdcsak megkapja férjnek a Szeitzet. De mindig csak a Czipflhez repült. Pedig eldobott három fánkot. Dehát mindig olyan volt a széljárás, hogy a fánkot a Czipfl József felé vitte. Három fánk közül egy se ment a Szeitz irányába. A nagyanyám mindig azt mondta, hogy úgy szerette volna a Szeitzet, dobálta is mindig feléje a fánkot, de az sose repült őhozzá. Odarepült viszont a Czipflhez, akkor az lett a férje. Mikor a férje aztán később meghalt, akkor a Szeitz lett a férje. Mondta is mindig: A végén mégiscsak megkaptam a Szeitzet! Az első böjti vasárnapnak volt még egy meglepő és rejtélyes tevékenysége. Délután még naplemente előtt a napot be kellett zárni (d Sann muß ma eispiarra). A baromfit, egyesek szerint minden jószágot meg kellett etetni, itatni és az ólak ajtaját becsukni. Ma nagyon egyszerű magyarázatokat fűznek hozzá. Aki ezt nem teszi, az egész évben sose lesz kész idejében a munkájával. De mondták pozitív kijelentésként is: aki megteszi, az egész évben olyan szorgalmas és gyorskezü lesz, hogy mindig időben elkészül napi teendőivel. De egyesek bajtól tartottak: valami baj éri az embert és az állatot, ha ezen a napon munkája átcsúszik a naplemente utánra. Van bonyolultabb és rejtélyes magyarázat is rá, de az adatközlő maga is bevallja, hogy ezeket a dolgokat sokszor nem érti. (/ waeiß vili itt da.) Hogy aki a tyúkokat nem zárja be még világoson, akkor a napot zárja be. (D Henna soll ma eispiarra em Schaiblasannteg var dr Sann no. Suscht wemma’s itt eispiart, nach spiarrt ma d Sann ei.) Miután a gyerekek elvégezték a feladatot, viccelve jelentették: Most bezártuk a napot a tyúkólba vagy kacsaólba. Most ott van benn! Mivel az adatközlők döntő többsége csak a tyúkok bezárásáról szólt, ezért felvetődik a kérdés, lehet-e itt valami összefüggés az éjszakai tyúkokkal (Nachthenna), melyek elkaparják az utat, hogy az éjszakai vándor ne találjon haza. (Tammla de, wel wenn’s spat weatt, nach vaschearrid diar d Nachthenna dr Weag, nach fenscht itt huei!) Ha túlságos melegen tűzött a nap, akkor zsákba dugták, lényegében ellopták, hogy ne süssön már. Ha túlontúl nagy hőség volt, akkor zsákba dugták a napot. (D Sann en Sack nei spiarra, nach haud sie sie gstohla d Sann, daß sie nemmi scheint, well zu stark hat sie gscheint.) Adatközlőm már nem ismerte a hiedelem hátterét: Hogy a lényeg, az mi, azt nem tudom. A nap bezárásának szokása igen különös. Az ősi mítoszoktól kezdve minden a nap elővarázslását szolgálta, nem pedig bezárását. Mint a hajósi gyermekmondókák is teszik. A kisgyerekek a hideg, borongós napokon egy mondókával így kívánják a napot előcsalogatni : Sann, Sann, dahear, Nap, nap, errefelé. Schatta, Schatta, waitrsweag! árnyék, árnyék, elfelé! 5 BECKER-HUBERTI, Manfred 2001. 260. 6 WILD Katalin szíves közlése. 117
