Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)
3. A HAVASHASZNÁLAT MÚLTJA A NAGYKÜKÜLLŐ FORRÁSVIDÉKÉN
emlékező vallomástevök nagyvonalúsága, hiányos emlékezete, nyelvi pontatlansága, a per kimenetele érdekében felerősített esetleges tendenciózus törekvése. Az irtás A családi birtoklású havasi szállás alapjának az irtás, az irtott kaszáló és az irtott szántóföld tekinthető. Természetesen, nem minden irtáson keletkezett szállás, de szinte valamennyi családi birtoklású állattartó - szénatermelő - földművelő havasi szállás erdei irtáson jött létre. Következésképp, a szálláshasználat bemutatása előtt ki kellene térnem az irtás kérdéskörére, elsősorban birtokjogi vonatkozásaira és technikáira, illetve mindezek változásaira. Ez azonban olyan hatalmas téma, hogy kitölthetné egy önálló könyv kereteit. Úgy gondolom, hogy az irtás kiterjedt kérdéskörének részletes taglalása nem e tanulmány feladata. Néhány adatot azonban idézek a hajdani havasi irtások világának felvillantására. Imreh István találó megfogalmazásával szólva a faluközösség aszerint ítélte meg az irtást, hogy ki, mikor, hol és milyen célra szakított ki magának területet a közösség erdejéből. 246 Természetesen, a XVI. századtól a XX. századig sokat változott a természeti környezet, fogytak az erdők, szigorodtak az erdővédő törvények. Következésképp, az irtás lehetősége csökkent, szabadsága korlátozódott, társadalmi és jogi megítélése egyre kedvezőtlenebbé vált. Nyilvánvaló azonban, hogy egy bizonyos időpontban, például a XIX. század elején más megítélés alá esett a belső határ lecsökkent területű erdejének irtása és a végtelennek látszó havasi erdők egy részének kaszálóvá alakítása. Ugyanazért a tevékenységért egyik helyen kemény büntetés, a másik helyen kimondatlan vagy kimondott dicséret járhatott. Némi általánosítással azt mondhatjuk, hogy Oroszhegy havasi erdőterületein és a többi szomszédos havasalji falu közhavasain a XVI-XVII-XVIII-XIX. században a közösség tudtával végzett irtás megbecsült, elismert tevékenységnek számított. 1592-ben Balázs Márton szentkirályi lakos pert indított az ugyancsak szentkirályi Fábián István ellen egy irtásföld birtoklásáért. A földet valaha a felperes nagybátyja, Domokos Mihály irtotta az Oroszheggyel szomszédos Szentkirály határában a Pap Cihere bércén, illetve más megfogalmazás szerint a Kosár Cihere dombján. A kis területű, kb. 1 holdas irtást Domokos Mihály halála után, 1572 táján, örököseitől megvette Fábián István három véka búzáért és egy kenyérért. Tovább irtotta a környező erdőt és három holdasra növelte az irtás területét. Tanulságos idéznem a per főszereplőinek és tanúinak néhány megfogalmazását: "az mi kiczin foglalássá Domokos Mihaljnak ott volt, azt én megh veottem... arwaitul. Ezt a falw erdeiebwl foglalta volt; megh eddigh mi nallwnk szabad volt eladni az ki az falwiebul foglalt. Seott az mellett ahoz mi nagiot eppitetteonk hozza az falw erdeiebul: meg is ganeioztam, vagion száz szekér ganey rajta". "Azt én nappal éppítettem nem eyen, mind eddig sem ellenzettek rolla." (Fabian István) Az irtás megnagyobbítását is az eredeti foglaló kezdeményezte a kiirtandó fák gyürüzésével: "Azt is Vgian Domokos Mihalj foglalta, fejzekkel kerülte megh az fayt, ha te irtottad is ki". (Balázs Márton), "...fen a teteon kiczydet foglalt vala Domokos Mihalj, be kertelte vala, ahhoz építe ozton teobbet Fabian Isrwan IMREH István 1983. 199.
