Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2006 - II. Új kutatási eredmények bemutatása - Lantos Andrea: Avar kori temetkezések Dunavecse határában
Lantos Andrea: Avar kori temetkezések Dunavecse határában Bolygatás A temetőben 10 bolygatott sír volt; a bolygatás a temetés után nem sokkal történhetett, akkor, amikor a sírhantok még láthatóak voltak, ezt bizonyítják a fejnél és a medencénél megfigyelt rablógödrök. A temetés után néhány évvel történt bolygatásoknál a rablók már árkokkal keresték meg a sírokat.2 Temetkezési szokások Tájolás A sírok nagy része ENy DK. tájolású volt, két sír tájolása pedig Ny-K-i (23, 64. sír). Az azonos tájolású sírok között is volt eltérés, mely összefüggésbe hozható a nap tiszteletével. A halottat mindig a felkelő nap irányába fektették. A fő iránytól való eltérés az évszakok változásával hozható kapcsolatba.3 Ellentétes tájolású, tehát DK-ENy-i, három esetben fordult elő (67, 85, 53. sír). Egy temetőben az általános tájolástól eltérő sírok nem a véletlen eredményei. A felnőttek számára ásott síroknál hiedelem-képzetekre, a halott visszajárását megakadályozó tudatos cselekedetre kell gondolnunk.4 Az 53. lovas temetkezés érdekessége, hogy ebben az esetben csak a halottat helyezték ellentétes tájolással a sírgödörbe, míg a 85. sír esetében a lovat és lovasát is ellentétesen tájolták. A sírok alakja, mérete A sírok alakja általában szabályos téglalap vagy lekerekített sarkú, téglalap alakú volt, általában háton, nyújtott testhelyzetben fektették a halottakat, a karok és lábak nyújtva, a karok szorosan vagy lazán helyezkedtek el a test mellett, esetleg a medencén. Kivétel ez alól a 60. sír, melyben a váz kissé kicsavart állapotban fekszik. A koponya DK felé néz, álla leesett. A halott bal oldala szinte felgyürő- dött. A jobb kéz nyújtva, a bal kar a mellkasra behajlítva, mintha összekötözték volna. Az alsó lábszár lejjebb fekszik, térdnél behajlítva. Hasonló oka lehettet az ily módon temetésnek, mint az ellentétes tájolás esetében, a halott visszajárásától való babonás félelem. Egy esetben (103. gyereksír) padmalyos sírt találtunk. Szürke, kötött altalajba mélyedő, lekerekített sarkú, téglalap alakú sírgödör, melynek E-i, hosszanti falába egy fülkét vájtak, ide helyezték a gyermek testét. A váz háton, nyújtott testhelyzetben feküdt. A karok és lábak nyújtva, a jobb alkarcsont behajlítva, a kézfej a medencelapáton feküdt. Melléklete nem volt. A kutatás mai állása szerint a padmalyos sírok Kárpát-medencei megjelenése egy, az avarokhoz csatlakozott néptöredékkel hozható kapcsolatba, mely e sajátos temetkezési szokását teljes asszimilációjukig megőrizte. Jelenlegi ismereteink szerint e sírforma a 8. századra eltűnt. A legközelebbi sztyeppéi analógiák alapján e népcsoport szarmata-alán 2GARAM Éva 1972. 166. 3GARAM Éva 1972. 170. 4GARAM Éva 1972. 170. 60