Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2006 - I. Múzeumpedagógia, múzeumi marketing, múzeumi tudományok - Székelyné Kőrösi Ilona: Történelem, néprajz, múzeumpedagógia
Székelyné Körösi Ilona: Történelem, néprajz, múzeumpedagógia kiállítási koncepciónak megfelelően, meghatározott helyük és szerepük van a kiállításban. Gyakori tapasztalat, hogy egy jó tárlatvezetés keretében sokoldalúan „megszólaltatott” tárgynak mekkora varázsa lehet, legyen az akár a leghétköznapibb dolog a múltból. Hát még akkor, ha nem a kiállítási vitrin előtt beszélünk róla, hanem egy olyan foglalkozáson, ahol lehet a tárgyhoz közelebb menni, megszemlélni, esetleg megérinteni, s eközben beszélgetni az anyagáról, díszítéséről, egykori funkciójáról, mai megfelelőjéről (ha van), azokról az emberekről, akik használták, készítették, a korról és szokásairól stb. Minden tárgynak, történelmi emléknek és dokumentumnak van valami üzenete, és ennek az üzenetnek a megfejtésében, továbbadásában kell nekünk segítenünk. Egy bográcskoszorú, egy pásztori csalafintasággal elkészített rejtettzáras borotvátok vagy a mívesen faragott és jelképszerű ábrákkal ékesített bugaci kásakavaró már éppen elegendő ahhoz, hogy a pásztorokról, a táplálkozásról, a régi háztartásokról vagy éppen az ügyes kezű kézművesek, faragók díszítési technikáiról, a tárgyakon megfigyelt motívumok hagyományos társadalombeli jelentéseiről szóljunk. A hagyományos férfi és női viselet darabjai - legyenek azok népi vagy polgári, a néprajzi vagy a történeti gyűjteményhez tartozó műtárgyak - hasonlóképpen sokoldalú elemzésre alkalmasak. Ki gondolná, hogy egy egyszerű dohányzacskóval állandó múzeumlátogatókat lehet nevelni... Jónéhány éve történt, hogy a kezemben cifra dohányzacskót tartva beszéltem egy kis csoportnak, akik közül azóta többen állandó múzeumbajárók. A dohányzacskó - magyarul kostökzacskó - egy tekintélyes méretű, művészi kivitelű, színes bőrsallangokkal és színes gyapjúhímzéssel díszített darab, rajta Ádám és Éva, a magyar címer és más jelképek, s egy híres emberé volt, akinek a történetét részletesen megbeszéltük. Azt csak mellékesen kérdeztem meg, tudják-e, hogyan és miből készülhetett hajdanában ez a dohány és tüzszerszámok - tehát további tárgyak - tartására szolgáló jellegzetes tartó, zacskó. Nemrégen találkoztam az egykori múzeumlátogató osztály ma már felnőtt tagjával, aki elmesélte, hogy ez a dolog - a kos anatómiája - annyira megragadta a fantáziájukat, hogy a budapesti múzeumokban is keresték a kostökzacskókat. A néprajzi tárgyakhoz hasonlóan, mindig nagy érdeklődést tapasztaltam a történelmi emlékek, dokumentumok bemutatásakor. Egy 48-as kokárdát, zászlótöredéket vagy akár egy kézírásos levelet, egy korabeli hirdetményt, egy nemzetőr névsort is sokoldalúan és érdekesen lehet bemutatni. (A régi névjegyzékek például mindig arra ösztönzik az olvasójukat, hogy megnézze: van-e közte ismerős? nincs-e ott a családból vagy a rokonságból valakinek a neve?) Bár a tárgyak bemutatását és fontosságát hangsúlyozom, valójában mindig az emberről beszélek, és az a célom, hogy kerüljenek minél közelebb a régi idők embereihez, az elődökhöz, több fogalmuk legyen a régiek műveltségéről, életmódjáról, hétköznapjairól és ünnepeiről; s ami ebből az elmúlt világból megőrzésre méltó érték és számukra érdekes lehet, arra felhívjam a figyelmet. A múzeumban megőrzött tárgy ez esetben nem más, mint változó világunkban a múltból érintetlenül megmaradt összekötő kapocs a letűnt idő és kultúra és napjaink embere között. A történeti dokumentumok sajátos területét képezik a régi fényképek, ugyancsak sokoldalúan elemezhető és hálás téma; ráadásul olyan múzeumi műtárgy, amelyhez hasonló sok-sok családnál még otthon is megtalálható, s amelynek kapcsán fel lehet hívni a figyelmet nemcsak a múzeum gyűjtési szempontjaira, hanem arra is, hogy 28
