Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kothencz Kelemen: Szűcsmesterség Baján a XX. században
Kothencz Kelemen: Szücsmesterség Baján a XX. században mesterség legtovább használatban fennmaradt munkaeszköze. A kaszapadon történő munka, az úgynevezett kaszálás a bőrkikészítés legnehezebb műveletét jelentette. Egy ember naponta 15-16 bőrt tudott megpuhítani a kaszapad pengéjén. Ezután a szűcsök a bőrök szőr felőli oldalát tették rendbe. Deszkatáblára terítették a bőröket, falnak támasztották, és kartáccsal, fanyélre erősített drótfésűvel átkaparták a szőr felületét. Mivel a bőr ekkor már nem volt zsíros, könnyen kihullott belőle minden szemét. A bőrkikészítés utolsó műveletét a porolás, az úgynevezett klopfolás jelentette. A munkát végző emberek közül az egyik az állat bőrének nyak felőli oldalát, a másik kettő a két hátsó lábát fogta. A bőr szőr felőli oldalát addig kellett porolni egy hosszú nádpálcával, amíg az gyönyörűen megtisztult. A műveletet - a kellő összehangolást elősegítve - ütemre kellett végezni. Műhelymunka A szűcsök műhelyének központi részén helyezkedett el a pángli, a műhelyasztal. Ezen történt a bőrök szabása, összeállítása, bélelése. Az irhának való bőrökről a szűcsök birkanyíró ollóval nyírták le a szőrt a kívánt hosszúságúra. Ezután pedig leginkább dió- vagy eperfatapló főzetével festették barnára a bőröket. A műhelyben az év folyamán összegyűlt gyapjút zsidó kereskedőknek adták el a mesterek. A szűcsök a szabáshoz papírból kivágott szabásmintákat használtak. A szőrmék szabásának eszköze a szűcskés. Ezeket kezdetben acélpengéből készítették, később a szűcsök olyan kést használtak szabásra, melynek lapjai közé borotvapengét lehetett rögzíteni. A bajai szűcsök az irhabőrök mellett leggyakrabban pézsmapatkány és nutria bőrökkel dolgoztak. A pézsmapatkányokat - amelyeket röviden csak pézsmaként emlegettek - laposabb, vízállásos területeken falusi emberek, pézsmázók fogták a saját maguk készítette drótvarsával, és szállították a szűcsöknek. A pézsma bőrének legértékesebb része a hát felőli oldala, ezért a vevők leginkább abból készíttették bundáikat. Kisfalvi Sándor 13 éven keresztül gyűjtötte a rágcsálók bőrének has felőli részét, és abból varrt a lányának a kabátot. A félnemes és nemes prémek feldolgozását megnehezítette a bőrök kis mérete. Ezért kellett toldani, illetve kivágó mintákkal, eresztéses eljárással hosszirányban nyújtani azokat. Az így előkészített bőröket a szűcsök béléstáblának dolgozták fel. A béléstábla hús felőli oldalára került a danúbia, a formatartó, erre pedig pikírozták, felvarrták az erősítő pikír vászont. A szűcsök a kézi varrásnál szűcstűt és feneketlen gyűszűX használtak. A bundákat vatelinnal és selyemmel bélelték. A bélésnek való selymet, vászont a szűcsök rövidáruboltban vagy kellékkereskedőktől szerezték be. A XX. század közepéig egy bizonyos Felzenburg nevű zsidó kereskedő látta el efféle anyagokkal a bajai szűcsöket. Mindemellett ollókat, szűcskéseket is értékesített. A kabátbélelés, javítás mellett a szűcsök gallérokat, sapkákat készítettek. A gallérokat, a szabás és összevarrás után a mühelydeszkára terítették. Ezután következett a bekenyés, ami a bőr vízzel történő párásítását jelentette. A bőrt nem volt szabad nagyon bekenyni, mert akkor kiritkulhatott a szőrme. Miután a bőr megpu78
