Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kothencz Kelemen: Szűcsmesterség Baján a XX. században
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón hűlt, cánglival, rámázó fogóval fatáblára feszítették, majd rámázó szegekkel rögzítették, hogy minél nagyobb bőrfelületet kapjanak. Az előkészített gallért már csak fel kellett varrni bőrvarrógéppel a kabátra. A szőrmesapkának összevarrt bőröket benedvesítve a kappenstockxz, sapkaformákra húzták. A formákat a kályha mellett álló sapkaszárító állvány polcaira tették, így a sapkák gyorsabban megszáradtak. Értékesítés Az 1940-es évek elejéig a nyári időszak a szűcsöknél a bőrkikészítés munka- folyamatát jelentette. Az értékesítést a téli időszakban végezték, ekkor volt kelendő a hideg időjárás ellen védelmet nyújtó szűcsáru. Baján a szűcsmesterség soha nem jelentett nagyszámú iparost. A város piacán egy sorban elfértek a szűcsök, subások és a bundások. Amikor a szűcsök távolabbi települések, Bácsalmás, Mélykút, Kiskunhalas, Mohács, Pécs vásáraira mentek, már előző éjjel el kellett indulniuk, hogy kora reggeltől árulhassák termékeiket. A sapkákat, bekecseket, gallérokat nagy vásározó ládákba tették, és szekérrel utaztak a kiszemelt helyre. A Baja és Vidéke Ipartestület megszűnte után, az 1950-es évektől államilag szabályozták a kisiparosok termékeinek eladási árát. Az „Egységes termék- és árjegyzék” nyomtatásban is megjelent, illetve később a Kisiparosok Országos Szervezete juttatta el tagjainak a „Szűcs-kisipari hatósági iránydíjjegyzék”-et.12 * * * A XX. században Baja városának szűcseit leginkább az irha- és szőrmeárukat előállító ún. német szűcsök jelentették. Termékeiket elsősorban a polgári réteg számára készítették. Munkájukban jól működő, megosztott szakmai tevékenység folyt. Az egyes szakemberek kiegészítették egymás munkáját. Mesterségen belüli féltékenység nem mutatkozott. Amennyiben valamelyik kisiparos idő vagy nyersanyag hiányában nem vállalt el egy adott megbízást, küldte a másik mesterhez. Napjaink iparosai is megirigyelhetnék az ősök szakmaszeretetét. 12 ÁRJEGYZÉK 1953.; 1980. 79