Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
A Duna és a Tisza között II. - ifj. Gyergyádesz László: A kortárs magyar zománcművészet kezdetei
A kortárs magyar zománcművészet kezdetei Sz. Kárpáty Magda, Z. Gács György. 1977-ben és 1979-ben (Salgótarjáni Zománc- és Üvegművészeti Biennálék) elsősorban már a „Kecskeméten készült művek voltak a meghatározók”.6 Salgótarján inkább csak seregszemle volt. Sajátos irány, megközelítés nem alakult ki, s a helyi zománcgyár lehetőségei is korlátozottak voltak. Budapesten különösen Albert Péter vegyészmérnök szerepe volt fontos, aki több jól használható művészzománc, így a világon másutt eleddig ismeretlen fémeszománcok előállítását dolgozta ki a Lampart ZIM Központi Laboratóriumában (társai Való Magdolna és Kónya Gyula voltak). 1961-ben vele és a Lamparttal kapcsolatot létesített az Iparművészeti Főiskola, így ott 1962-ben beindulhatott a zománctechnika fakultatív oktatása, amely a dekoratív festő szak keretében 1976-ig működött.7 A szak vezetője, Z. Gács György volt, akinek munkássága, elképzelései - a műfajhatárok átlépéséhez alkalmas egyik technikaként tekintette a zománcozást — szintén inspirálólag hatottak zománcművészettel is foglalkozó tanítványai számára (pl. Artner Ottó, Fabók Gyula, Kátai Mihály, Király Sándor, Laluja András, Mayer Berta, Petrilla István), akik az ő javaslatára kezdtek el foglalkozni e művészeti területtel.8 9 A legteljesebb kísérleteket - és ez a későbbi alkotótelep létrehozatala szempontjából egyáltalán nem lényegtelen - Kecskeméten, a Lampart Zománcipari Művek gyárában folytathattak egyes művészek 1962-től kezdve. Ha hihetünk a visszaemlékezéseknek, akkor valószínűleg a következő sorrendben dolgoztak az alább felsorolt alkotók 1962 és az 1970-es évek eleje között (a teljesen bizonyos kezdő dátumok a név mellé írva): Faluhelyi József, Goór Imre, Báron László (1962), Stefániay Edit (1964), Kátai Mihály, Simon Balázs (1964), Fülöp Erzsébet (1966), ifj. Koffán Károly, Túri Endre, Fabók GyulaP Az alkotók többsége később résztvevője volt az 1975-től kezdve évente megrendezett kecskeméti nyári Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepeknek is. A gyárban kísérletezők többsége kecskeméti illetőségű vagy a művésztelepre (Alkotóház) beutalást kapott alkotók közül került ki. Kiemelendő, és ez a kortárs magyar zománcművészet kezdeteire nézve is perdöntő, hogy a zománccal újólag ismerkedők túlnyomó része a képzőművészet (festészet, szobrászat, grafika) felől érkezett. Az első időszakban (1962-1965) itt alkotók közül Faluhelyi József, Goór Imre és Simon Balázs egyértelműen a festészet egy lehetséges új területét látták a zománcozásban. Báron 6 SÜMEGI 1984. 7. Salgótarjánról lásd a biennálé katalógusait, továbbá pl.: KOCZOGH 1977. 50-51.; RÓZSA 1975.; VADAS 1975. 7 PAP 1985; SÜMEGI 1984. 6-7. Hozzá kell tenni, hogy a Képzőművészeti Főiskola hallgatói is jártak a fakultációra (Z. Gács György óraadó tanár volt ott). 8 Pl.: SÁRI 1994. 103.; SÜMEGI 1984. 6. 9 A visszaemlékezők: Goór Imre, Gyergyádesz László, ifj. Koffán Károly, Rendetzky János, Simon Balázs és Túri Endre. Fabók Gyula Kecskemétre inkább csak anyagért járt le. A kísérletező művészek névsora még nem tekinthető véglegesnek, mivel a visszaemlékezések meglehetősen hiányosak, sőt néha ellentmondóak is. Éppen ezért is bizonytalan Krulich Frigyes és Dobrovits Péter jelenléte a zománcgyárban, bár mind a ketten szerepeltek az 1965-ös kecskeméti zománctörténeti kiállításon. (Lásd később!) 221
