Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)

Észak-Bácska történetéhez - V. Székely György: A kelebiai ezüstkincs sisakdíszes lemeze és heraldikai vonatkozásai

V. Székely György A lemezen látható sisakot formája alapján egy középkori csöbörsisaknak határozhatjuk meg. A sisaknál némileg problematikusabb a rajta elhelyezkedő állat meghatározása. Az ábrázolás alapján véleményem szerint ez leginkább egy ragadozó hallal, mégpedig egy csukával azonosítható. Ezt a feltételezést a hát- és hasuszonyok, valamint a farokuszony megléte is megerősíti. A hal közepetáján kétoldalt ábrázolt szárny esetleg a középkorban igen kedvelt fantasztikus állatalak tartozéka lehet, de az sem zárható ki, hogy a szárnyak tulajdonképpen a sisakra vannak erősítve, mintegy közrefogják a halat. A sisakra szerelt két szárny egyébként, mint erről még lesz szó, a középkori heraldikában a sisakdísz gyakori tartozéka. A fenti két elemhez nem tartozik szorosan a lemez közepén elhelyezett ábrázolást és a lemez szegélye közötti üres részt, tehát a hátteret kitöltő, hatkarélyú apró rozettákban végződő indadísz. Szerepe hasonló, mint a lelet farkasdíszes korongján, valamint több más, közel egykorú ruhadíszítő lemezen, pl. a fehértó lelet nőalakos korongján alkalmazott, de még pecséteken is előforduló virágos indadísz. 50

Next

/
Thumbnails
Contents