Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
A Duna és a Tisza között II. - Bereznai Zsuzsanna: Egy kovácsműhely folklórja
Bereznai Zsuzsanna Ágasegyházán, a Héjjas-majorban volt kommenciós kovács 1921-től, majd mesterségét 1941-ig gyakorolta. Fia, Ballabás Lajos (1919-ben született) 1936-ban tett inasvizsgát, majd 36 hónapon át segédlevéllel töltötte vándoridejét Pesten, Vecsésen és Kecskeméten. 1946-ban tette le a mestervizsgát, de 1950-ben beszüntette a magánipart, s Kecskeméten dolgozott mozdonylakatosként 1956-ig, majd a helvéciai állami gazdaságban dolgozott, de ott kovácsnak nem állt be, mert nem akarta bevinni a szerszámokat. 1962-ben jöttek be Ballószögre lakni, akkor hozta be a kovácsműhelyét, mely ma is működőképes. Ballabás Lajos ballószögi kovácsműhelye a falu életének egyik központja volt. A kovácsmühelyben gyűltek össze a férfiak a politikát megbeszélni, beszélgetni, mesélni, anekdotázni. Nemcsak a „kuncsaftok” jártak a kovácsműhelybe, volt olyan is, aki nem csináltatott semmit. A summások, akik 9 hónapig dolgoztak a szőlőben, a téli hónapokban a kovácsmühelybe jártak az időt múlatni. A pipás emberek pipáztak, s előfordult, hogy kártyáztak is. A mesternek illett szórakoztatni a várakozó „kuncsaftokat”, vagy ha ő nem ért rá, a felesége vagy a segéd tartotta őket szóval. A tréfás mesék, az „igaz” történetek elbeszélésén kívül gyakorta meséltek hiedelemtörténeteket is, s ugyancsak sokszor előfordult, hogy egymást ugratták, megtréfálták. A mester megtréfálhatta a segédet és az inast, de az inas nem adhatta vissza a tréfát a mesternek, legfeljebb a segédnek. Például az inast tréfaképpen elküldték reszelőzsírért (akkor nem fog a reszelő), vagy egy vödör vizet feltettek az ajtó fölé, s amikor bejöttek, a víz rázuhant az illető nyakába. Az is előfordult, hogy a fúvóba kormot tettek, majd a mit sem sejtő inas kifújta. Amikor egy asztalnál ebédelt a mester, a segéd és az inas, amíg a mester evett vagy ivott, az inas is csak addig ehetett. Ha a mester keveset evett, akkor az inas is keveset ehetett. A mester szigorú rendet tartott a műhelyben. Minden szerszámot mindig a helyére kellett visszatenni. Az üllőn, a satuban nem volt szabad szerszámot hagyni, mert azt mondták, hogy akkor nem tud aludni a mester. Mert akkor az üllő terhelés alatt van, a satu szorul. A kovácsolást vörösízzáskor végzik az üllőn a kalapáccsal, lehűlésig. A kohó felől álló ember, a mester tartja fogójával az izzó fémet, a kézi verő apró ütéseivel irányítja a legényt, aki az öregverővel (pöröly) két kézzel nagy erejű ütéseket mér a vasra, közben a mester pengeti az állandó ritmust.7 Az ügyesebb kovácsok valóságos zenét csináltak az üllőn. Ilyenkor a kovács Játszik az üllőn”. Ezt a zenére játszást csak az tudta jól csinálni, akinek nagyon jó hallása volt. Ezt Ballabás Lajos az édesapjától tanulta meg. Ekkor játszotta a két ráverő és a vezető ember a „stájerost”, a „kompánist” és a „magyarost”. A „stájeros” az olyan ráverés neve, amikor a nagykalapács közé megfelelő ütemben beleütnek a kiskalapáccsal. A „kompánis” azt jelenti, hogy két nagyütés után üt be a harmadik a kiskalapáccsal. A „magyaros” ráveréskor egymás után üt a nagykalapács és a kicsi. 7 TIMAFFY 1991.260. 208
