Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Múzeumi percek - Merk Zsuzsa: Két kiállítás képei
Merk Zsuzsa Az állandó kiállítás, mely magas szintű szakmai átgondoltságot és a látogató várható igényeit figyelembe vevő megfontoltságot igényel, több éves munkát jelent. Szem előtt kell tartanunk, hogy a múzeum kiállításaitól magas színvonalat vár el a közönség. Bács-Kiskun megye múzeumi szervezetében 1992 óta tájmúzeumban megyei finanszírozású állandó kiállítást nem nyitottak, s ez az utolsó a kiskunfélegyházi, mely kellő anyagi ráfordítással, megbízott kiállítás-rendező csoport közreműködésével jött létre. Azóta tervszerűen előregondolt, anyagi eszközöket már a tervezés szintjén biztosító állandó kiállítás nem valósult meg. Kiskunhalas állandó kiállítása 1978-ban, Kalocsáé 1981-ben nyílt meg. Baján két állandó kiállítás készült el 1996-1998 között, mindkettő városi, illetve pályázati támogatással. Folytatva a költő gondolatait: „Mi dolgunk a világon? - küzdeni és tápot adni lelki vágyainknak...” Ma azt lehet mondani, hogy a múzeum csak azért működik, mert megszállottak igyekeznek minden szempontnak megfelelni. A múzeum ma ebből él, lelkes emberek hitéből, s a kérdés igen csak aktuális: Vajon meddig? A bajai múzeum 1996-tól 1998-ig elkészült állandó kiállításai is ezt a kérdést vetik fel. Meddig lehet megszállottságra, rosszul fizetett közalkalmazottak ügyszeretetére hivatkozva elvárni a kötelezően ellátandó feladatokat úgy, hogy a feltételek ehhez nem adottak? A bajai múzeum rossz, ha akarom nemes példa minderre. Hogy érthetővé válhasson mindez, rövid múltidézést kell tartanunk. A bajai múzeum hatalmas épületében két állandó kiállítás nyílt 1984-1989 között. Az egyik az Élet a Dunán (1984) - Sólymos Ede rendezésében -, illetve a Néprajzi csoportok Baja környékén című (Szojka Emese rendezte 1989-ben). Látványos s magas szakmai színvonalú kiállításokról van szó. Mindkettő még évekig (évtizedekig?) látogatható lehetett volna. Sajnos 1994-ben az épület életveszélyessé vált födémszerkezetének következtében mindkettőt el kellett bontani. A múzeum ott állt állandó kiállítás nélkül, egy bizonytalan felújítás időpontjára várakozva a millecentenárium, s különösen Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulója küszöbén. A bajai önkormányzat 1 millió forintot áldozott egy új várostörténeti kiállításra, s a megyei múzeum szűkös költségvetéséből megtoldotta 300 000 forinttal. A szakmán belül tudjuk, hogy állandó kiállításra ez az összeg mily csekély, még akkor is, ha Baja rendkívül nagyvonalú volt a kiállítással kapcsolatban, s ilyen nagyságrendű felajánlás korábban egyetlen város állandó kiállításával kapcsolatban sem született. Muszájból, az életveszélyesnek nyilvánított emeleti kiállítótermek hiányában rendeztünk, az említett csekély anyagi háttér mellett egy „fél-állandó” kiállítást. Az, hogy mindez létre jöhetett, abban nagy szerepe van annak a megszállottságnak, amiről a korábbiakban szóltam. Túlmunka díjazására nem volt fedezet, de a múzeum munkatársai éjszakákat dolgoztak csak azért, hogy az évfordulóra kiállítás legyen. És létrejött, az elbontott halászati kiállítás installációs anyagából, mondhatni hulladékokból egy új, úgy vélem, igényes kiállítás, mely három éve vonzza a látogatókat. Miért jöhetett létre? Mert voltak a lelkesek, s volt egy kiváló kiállítás-rendező, aki képes volt mindezt egybeterelgetni. Zalatnai Pálról és a bajai múzeum dolgozóiról van szó. Mindössze négy munkatársról (hiszen 1996-ban jelentős létszámcsökkentést volt kénytelen végrehajtani a megyei múzeumi szervezet, mely igencsak érzékenyen érintette éppen az évforduló és a feladat miatt a bajai 110
