Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Múzeumi percek - Merk Zsuzsa: Két kiállítás képei
Két kiállítás képei múzeumot), akik közül egy a kiállítás munkálatainak közepette, röviddel a megnyitás előtt komoly autóbalesetet szenvedett. Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról siettek segítségünkre múzeumos kollégák, hogy a munkát elvégezhessük. Mindez tehát 1996- ban történt. Amikor elkészült a kiállítás, úgy gondoltuk, hogy átmeneti időre, az évfordulóra megemlékeztünk a város 300 éves történetéről. Ma már tudjuk: időszaki kiállításunk állandó kiállítás lett. A P. Szojka Emese rendezte állandó kiállítást 1997-ben bontottuk el a födémfelújítás megkezdődött munkálatai miatt. A bontást mi, múzeumi dolgozók, 7 nő (a múzeumigazgató, egy muzeológus, 3 gyüjteménykezelő, egy takarító és a gazdasági ügyintéző) és egy férfi, aki technikai szakalkalmazott, és a házastársak végezték, valamint Kecskemétről érkezett segítség. A kiállítás visszaállítására reményünk nem sok volt, pedig ez volt a célunk, mert a közönség csak igen rövid ideig láthatta ezt a látványos és igen szép állandó kiállítást. Reményünk nem volt, egyik napról a másikra kellett bontanunk - mintha öncsonkítást végeznénk, hiszen szerettük ezt a kiállítást is - , de úgy tettük, hogy minden elemet megjelöltünk, hátha visszaállíthatjuk. Ekkor jött a lehetőség: a pályázat. És siker koronázta, 1,5 millió forintot pályáztunk össze, de mindez az állandó kiállítások költségigényeit figyelembe véve elenyésző összeg. A kiállítás ma áll, szebb, mint valaha volt. (Elfogultak vagyunk - ezt számításba kell venni -, hiszen a „gyermekről” van szó.) Hogy sikerülhetett mégis? A rossz példával, hét nő, egy férfi önzetlen munkájával, illetve a szokásos házastársi segítséggel, s ismételten Zalatnai Pál közreműködésével. Hiszen csekélyke díjazás, vagy éppen díjazás nélkül, rengeteg túlmunkával, önzetlenül, lelkesedésből tettünk valamit. A kérdés, mint a korábbiakban is, ugyanaz. Meddig lehet ezt elvárni ettől a múzeumi csoporttól? S vajon miért vagyunk képesek éveken át eszményekért áldozni? Vajon a törvények által meghatározott feladatokat meddig lehet így teljesíteni? Ha pusztán a kiállításokat nézzük, melyek őrült múzeumi dolgozók jóvoltából megvalósulnak, jön a következő akadály: teremőrre nincs bérkeret. Kész a kiállítás, csak éppen nem látogatható. Ki fogja őrizni a pályázati pénzekkel, ingyen munkával felépített kiállítást, hogy a törvények szabta bemutatási kötelezettségnek is megfeleljünk? A régi-új kiállítás készen van. S itt vannak a képei. Jókedvű, bolondozó emberek néznek ránk, s higgyék el, valóban jókedvűek voltunk. Hiszen azért történt valami! Mai, csak anyagi érdekek mentén közlekedő világunkban történt valami csodaszerű. A csak- azért-is megmutatom öröme, egy közösségi lét csodája, valami meg nem fogható, készpénzre nem váltható boldogság, mint egy gyermek születése. Talán megoldható átmenetileg, hogy a bemutatás „kötelezettségének” is eleget tegyünk. Hiszen sokan keresik az Észak-Bácska sokszínű nemzetiségeit bemutató kiállítást. A kis létszámú bajai múzeumos csapat tehát - igaz törvényekben nem szabályozva, s munkaköri leírásán túl - teremőri feladatokat ellátva igyekszik biztosítani előre bejelentett csoportoknak megtekintését. Vállaljuk, de ez csak más feladataink rovására történhet. A múzeumi feladatok ellátásához tehát sok feltétel hiányzik, de van valami, amit a törvény nem ír elő, de enélkül képtelenség lenne a jelen körölmények között dolgozni: 111
