Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Kalocsai Sárköz
Szokástárgy vagy játékszer? egyöntetűen a „Szentistvány”-ban élő/élt fazekasokat említették, mint akik e mesterség gyakorlásából adódóan e kis, apró ünnepi figurák természetszerűleg hozzáértő készitőinek számítottak mindig is. Hogy igy volt-e, nem tudhatjuk biztosan, mivel tőlük ilyen tárgy - Baján - nem maradt fönn, Bellosics - ugye - alkotóként „telelő kőműves”- ről ír, de Sólymos Ede bajaszentistváni „téglás” - télen meg erdővágó, s a pénzkeresetet mindenképp megfogó - családjairól sem tudunk meg ehhez akárcsak hasonló tevékenységet. Ám amikor néhány héttel később Kovács Ákos kultúrantropológus barátom kérésére - Lükő Gábor által már korábban adatolt - tetovált nagybaracskai asszonyokat kerestem föl7, a velük való találkozás után hosszú órákat tölthettem el a korábban csak tárgyain keresztül ismert Szabó Andrásné született Szűcs Erzsébetnél - sz. 1906 -, akit mindenki csak Geszte Csőre néniként tisztelt. Évről-évre szépen megújított ünnepi tárgyait tehát valamelyest már ismergettem, hiszen a bajai múzeum számára 1964-ben már készített egy komplett sorozatot8, emellett Györgyi Erzsébet néprajzkutató jóvoltából, illetve a Magyar Néprajzi Lexikon 3. kötetében Írott „karácsonyfa” címszó mellékleteként a tipikus nagybaracskai karácsonyi asztal gazdagsága tanulmányozható.9 A mestergerendáról az asztal fölé függesztett díszes tujaág-koszoru, a kifújt tojásból készített, az ajtónyitásra zsinórján mozgásba lendülő madáralak, a tálkákban már szálat hajtott lucabúza s a körülötte legelésző, kályhaezüsttől csillogó agyagcsacsik, az asztal örökzöld alá eső részére rakott kis betlehemes istálló a jellegzetes gipsz- és agyagfigurákkal, előtérben a pipás-kampósbotos juhásszal meg a vidám, muzsikáló háromkirályok együttesével az emberek - meglehet nem csak a baracskaiak - legalább ünnepeken őszinte és lelkesen bizakodó érzelmeit voltak hivatva kifejezni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a történelmi Magyarország jellegzetes tájegységeit és népcsoportjait reprezentáló játékszerek és az ünnepi szokások vidám tárgyegyüttesei sorában, 1986-88 között Geszte Csőre néni naiv-biblikus ember- és állatseregletét kecskeméti kiállításunkon is bemutatjuk.10 Nagybaracskai alkotónk elmondása szerint régen a mai halastó helyén lévő legelő pucoktúrásából vett fekete agyagból is készültek figurák, de ezeket meszelni is kellett, mert különben igen „szerecsenyesek” lettek volna. Máskülönben inkább a Méhészfoknál gyűjtött agyagot, sokszor fehéres színű agyagos sarat kicsit szikkasztva hozta haza az édesapa vagy az idősebb legény a fonott, szénhordó nagy vesszőkosárban. Az ebből „csipegetett” figurákat a lernibe tették száradni. Az állatok - bárány, szamár - lábait gyufaszálból vagy vékony fűzgallyból készítették. Régen a kisjószág testét vattával rakták körül, aztán piros és zöld papírcsíkokból való kötözéssel rögzítették a bundát. Az 1980-as évek elejétől ezt színes szigetelőszalaggal helyettesítik - egyébként tartósabb is, mondták magyarázatképpen. A kis pásztorkutyát régebben korommal is bekenték. A figurák szemeit „fekete” tintaceruzával erősítették-jelölték, ám utóbb ehelyett már a 7 Vö.: KOVÁCS 1987. 3-5. 8 Tiirr István Múzeum Néprajzi Gyűjtemény: 64. 9. 1 - 64. 9. 9. 9 GYÖRGYI 1980. 62. 10 KRISTON VÍZI 1986. 65
