Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
Kitekintés
Remény, szerencse és tudatosság a népesedéstörténeti kutatásban fajsziak és a Kupuszinára települt kákonyiak példája némiképp érzékeltette, hogy a XVIII. század közepén a Duna balparti Sárköz területéről volt népességkibocsátás a Bácska felé. Kalocsa környékén bizonyára folyt népességtoborzás, illetve terjedtek a jobbnál jobb hírek a bácskai lehetőségekről. Ha Fajszról és Kákonyból egyesek elindultak szerencsét próbálni, valószínűleg elindultak Bátyáról is. Mivel a határperek természetéből következően a vallomások érdemleges bátyai migrációs adatot nem tartalmaztak, a szomszédok példájával próbáltam bizonyítani, hogy van realitása a kupuszinai Guzsvánok és társaik bátyai származásának. A Cumania 14. kötetében az alábbi módon foglaltam össze Kupuszina Kalocsa környéki származású lakóival kapcsolatos kutatásaim eredményét: „Ha Kupuszina (Bácskertes) bácskai magyar helység XVIII. századi, illetve XX. századi családneveit tanulmányozzuk, rengeteg hasonlóságot találunk a Kalocsa melletti Bátya és a távoli Kupuszina családnevei között. A Maros, a Guzsvány stb. családneveket Bátyán rác-nak mondott családok, Kupuszinán önmagukat magyarnak valló személyek viselik. Sajnos a történeti forrásokból nem sikerült még olyan adatra találni, amely bátyaiak Kupuszinára költözéséről tanúskodna. Ezért figyelemre méltóak a Kákonyból és Pandúrról Kupuszinára költözöttek adatai. Kákony és Pandúr helységek ma már nem léteznek. A bátyaiakkal nyelvi és kulturális rokonságban lévő hajdani kákonyiak és pandúriak többsége a két falu felszámolása után, a XVIII. század végén és a XIX. század elején a szomszédos Bajaszentistvánra költözött. A XVIII. század közepén, amikor több kákonyi és pandúri család útrakelt, hogy részt vegyen a bácskai Kupuszina újranépesítésében, feltehetőleg a táj más helységeiből, így talán Bátyáról, Dusnokról és Fajszról is kerültek lakosok Kupuszinára.”11 Az eredménnyel nem voltam tökéletesen elégedett, de mivel további források előkerülését nem tartottam valószínűnek, a téma kutatását részemről lezártnak tekintettem. Meg voltam győződve, hogy a nevezett családok Bátyáról, Dusnokról költöztek Kupuszinára, de kutatói megérzésem bizonyítását, történeti adatokkal történő alátámasztását reménytelennek láttam. 1997 decemberében, amikor a Cumania-beli tanulmányom különlenyomatát megküldtem Kupuszinára, megüzentem Silling Istvánnak, hogy 8 év alatt ennyit tudtam feltárni. Tőlem ebben a témakörben több eredményt ne reméljen. Figyelmen kívül hagytam azt a régi tudományos igazságot, hogy egy témát, különösen, ha valamely részlete homályban maradt, egy igazi kutató soha nem tud végképp lezárni. A megválaszolatlan kérdések, a bebizonyítatlan felismerések ott kísértenek a kutató mindennapi életében. így voltam én is a bátyai eredetű kupuszinaiakkal. Bár magamnak sem vallottam be, a remény változatlanul bennem élt a megoldás megtalálására. És ekkor jött a fordulat. Mellém szegődött a véletlen szerencse. 1998. január 22-én este XVIII. századi halasi határperek tanulmányozásával bajlódtam. Hirtelen utána akartam nézni egy kiskőrösi tanúnak, ezért elővettem a solti járás 1752. évi összeírásának másolatát. Megkerestem benne Kiskőröst, illetve a halasi per kiskőrösi tanúját. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy az összeírás egyik kiskőrösi 11 BÁRTH 1997. 35-36. 211
