Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Duna és a Tisza között
Bánkiné Molnár Erzsébet A napló alapján képet kapunk a kifizetett munkabérekben az évek során bekövetkezett változásokról. A munkabér, amint azt a mintának kiválasztott 1793-as év bértáblázata is tükrözi, szinte minden alkalmazottnál készpénzből és természetbeni járandóságból állt. A kettő közül igen nagy változatosságot mutat a természetbeni járandóság, amelynek elmaradhatatlan része volt a ruhajuttatás. A ruhajuttatásból a korszak közemberének ruhatárát rekonstruálhatjuk. A béresek felsőruházatában a szűr, a ködmön, a suba többnyire az öregbéres járandóságában szerepelt. Nem csupán a ruhadarabok rangjelző funkciója miatt, hanem értékük miatt is. A drága szűr és suba a második és harmadik béres járandóságába még az alacsonyabb összegű készpénzfizetés mellett is csak néha fért az éves bérbe. A legnagyobb változatosságot a lábbeli juttatásban figyelhetjük meg. A csizma mellett kaptak és használtak bocskort és bakancsot is. A bakancsnál megkülönböztették a cserzettbőrből készültet és a cserzetlent. Fejfedőként kizárólag süveget kaptak. Csupán a gyermek munkások között találtam olyanokat akik fejrevalóként kalapot kaptak. 1799-ben kalapot kapott az ostoros gyerek, 1802-ben a kanász gyerek, 1803-ban pedig a béres gyerek. Kizárólag a szegődtetett gyerekek ruhatárában fordult elő a bakancs. Csizmát is viseltek, de bocskor viselésére utaló bejegyzést a gyerekek esetében nem találtam. Igen változatos a szolgálólányoknak és dajkáknak adott ruhaneműk összetétele. A kabátot helyettesítő felsőruha minden esetben a ködmön volt. A lábbeli vagy csizma, vagy papucs. Az öltözék dísze a pruszlik lehetett. A napló szerint az 1793-1803-ig terjedő időszakban a szolgálók és dajkák ruhatárában előfordult: habos pruszlik, közönséges pruszlik, festett pruszlik, szőrpruszlik, selyempruszlik. A szoknya: teveszőrszoknya, szebeni szoknya, festettszoknya volt. Legtöbbször szebeni szoknyát kaptak. A kötények között a leggyakoribb a kék kötény, esetenként megkülönböztetik a szakácskötényt. A kendő: tarkakendő, közönséges kendő, selyemkendő vagy kékkendő volt. Sokszor egyszerűen csak kendőt írtak minden jelző nélkül. Csak kétszer fordult elő ingváll és egyszer a pendel. Az alsó ruházatot ugyanúgy mint a férfiaknál egyszerűen csak fehér ruhának nevezik. A nők csak készpénzt és ruhajuttatást kaptak. Közülük csak a sajtos kapott 1799-től 4-8 véka búzát is. A legösszetettebb az öregbéres évi bére volt. Ő a készpénz és a ruha mellett rendszeresen kapott bizonyos nagyságú őszi- vagy tavaszi vetést, esetenként mindkettőt. Öt évben a gabonavetés mellé még len- vagy kendervetést is. Nem csak a rangját, jobb anyagi helyzetét is mutatja, hogy az öregbéres olykor 2-3 marha teleltetését is kikötötte magának. Ez sem a második sem a harmadik béresnél nem fordult elő. Ugyancsak ritkán kaptak a szegődményesek malacot a bérük részeként. Az öregbéresnél viszont három év kivételével mindig található a bérben malac vagy süldő. Egy alkalommal még egy kanca és egy borjú is. Levéltári források alig tartalmaznak adatokat a napszámbérekre. A limitációk csak az adható napszámot rögzítik, a ténylegesen kifizetettet azonban nem, bár több forrásból következtethetünk a kettő közötti különbségre. Horváth Antal a ténylegesen kifizetett napszámot rögzítette. Ezek közül itt egy-két példát említek: 5-6 napi kaszállásért járt 1 birka, egy ekés napszám pedig 1 Ft volt. 170
