Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Duna és a Tisza között
A Horváth-napló kiindulva 30 kr/véka veszem, akkor a 3 lánc puszta föld szőlővel való betelepítéséért 33 Ft-ot fizetett ki. Ez az összeg az öregbéres egész évi bérének 80 %-a. Az 1794-es évben egyéb változtatást is végzett a gazdálkodásban. A fejős juhászt nem a korábbi évhez hasonló rögzített bérért fogadta meg, hanem konvenciósnak. A juhász az előállított tejtermékekből kapott meghatározott részt. Azt mondhatjuk, hogy bizonyos mértékig érdekelté tette fejősjuhászát a jószággondozásban. Az 1793. december 21-én kötött megállapodás szerint az éves konvenció: 100 lat só, 25 lat szalonna, 3 véka liszt, 1 véka bab, 30 lat hús, 2 véka kása, 30 szál gyertya és 1 sajtruha volt. Ezért, Sáfrán János feleségével együtt 173 fejős juhot látott el és készítette azok tejtermékeit. Az üzlet jónak bizonyult, mert a juhász az első félévben júniusig 170 icce vajat és 11 mázsa sajtot, júniustól október 18-ig 837 lat sajtot - ide számította a leadott 64 lat túrót is - és 143 icce vajat adott le. A következő évben Horváth Antal minden juhtól 1 icce vajat és 20 juh után 1 sajtot kért a juhásztól. Egyenlőre nem tudni miért, két év után új fejősjuhászt fogadott, akivel ismét éves bérben állapodott meg, ami mellé a juhász megkapta a vasárnapi tejet is. Horváth Antal vállalkozó kedvét mutatja, hogy 1797-ben kertészt is alkalmazott, de az a naplóból nem derül ki, hogy milyen kertészt. Azt, hogy a gazdaság növekedett, megállapíthatjuk az 1798-as évben szegődtetettek számából. A naplóvezetés ötödik évében csak készpénzben 123 Ft-öt fizetett ki alkalmazottainak, ami az 1793-ban kifizetett 87 Ft 30 kr-nál 35 Ft 30 krajcárral több. A többlet nem az egyes bérek, hanem az alkalmazottak számának növekedéséből keletkezett. Míg 1793-ban egy öregbérest, egy második bérest és egy ostoros gyereket foglalkoztatott, 1797-ben ezekre a munkákra 1 öregbérest, 2 második, 1 harmadik bérest és 1 ostoros gyereket fogadott fel. Mivel a felsoroltakat egész évre fogadta meg, ez mindenképpen a gazdaság, s ezzel egyértelműen annak munkaerő szükséglete növekedését mutatja. Ebben az előadásban nem kívánom végigvezetni a naplóból megállapítható alkalmazottak számát és helyzetét, hiszen ez még sok kiegészítő kutatást kíván. Csupán két momentumot emelnék ki e résztémából. Az egyik, hogy a 10 évet átnézve négy olyan családot találtam, amelyből a családnak több tagja is Horváth Antal szegődményese volt. Közülük a Juhász családot említem meg. Elsőként 1795-ben Rozália állt be szolgálónak, a következő évben követte őt Ágnes, s ugyanekkor Horváthék dajkája Juhász Ilona. 1799-ben pedig a gazda esztendős juhásza Juhász György. A második amit ismereteim alapján kiemelhetek a gyermekmunka rendszeres alkalmazása. S itt nem annyira a rendkívül alacsony bérre hivatkoznék, inkább azt vizsgáltam, megállapítható-e milyen volt a bánásmód ezekkel a gyermekekkel. Öt gyermek megszökött a gazdaságból, volt aki kétszer is. Sejteni lehet az okokat is. 1793- ban az ostoros gyereket az öreg béres megverte, ezért 1802-ben Dobos Matyó éppen a verést megelőzendő, félelmében szökött el. Volt mitől félnie, mert az ő hibájából döglött meg három malac. Ugyanebben az évben talán éppen a Matyó példáján a dajkának megfogadott kislány is megszökött. 1803-ban a kiskanász gyerek szökött meg, de a pusztázó hadnagy megfogta és visszavitte a gazdához, ám ő ismét elszökött. Mindezek akaratlanul is az „Árvácska” sorsát juttatják eszünkbe, bár ez egyenlőre csak feltételezés. 169
