Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
Egy sárközi település: Homokmégy
A jószág enyhelye és a juhtartás építményei Homokmégyen tenyésztett állatok téli elhelyezésére.”10 11 így volt ez Homokmégyen is. Épületök elsősorba nem vótak. Vöt három kéve nád, ászt úgy raktuk, hogy az enyhelybe fősztünk - mondta Bényi János. Nem is volt szükségük épületre, mivel február közepén az elletésre behajtottak, otthon pedig az anyáknak találtak helyet. Az állatokat különböző módon védték. Vagy erdőben állítottak, vagy a rekitye bokrokhó, nádas mellé, árokba, kanálispartokra. Néha a juhász állva aludt, főleg ha hajtotta a birkát az idő. Legtöbbször kimondottan a természetes enyhelyekre támaszkodtak.11 Több juhász legelőn tartózkodása esetén nem lehetett közel állítani, s szorosan a falka mellé kellett feküdni. Néha óvatosságból, elkerülendő a kutyák által meghajtott falkák összekeveredését, szárnyékot is építettek. Ilyenkor egymás mellé állítottak, s mindenki a maga számyékához feküdt. Esetenként kettő juhásznak építettek szárnyékot, egynek nem. Egyetlen juhász legelőn tartózkodásakor néha háromsarkos enyhelyet emeltek. Az őrjegi teleltetéskor is gyűjtöttek ganét a császártöltési sváboknak. Vittek szalmát a ganéért. Ennek a terítésnek örültek a juhászok. A svábok adtak kenderkórót, napraforgószárat és fát is csontoltak. Ezekből épült a négyszögletes számyék, amelyet 3 lépésenként megerősítettek egy-egy karóval. A ganéért nem járt külön fizetség, de mindig kaptak egy kevés bort. Az Őrjegben, de a máshol fölállított szárnyékot is a legeltetés végén szétszedték és hazavitték. Föltüzelték vagy másra használták föl. Nagy értéknek számított anyaga abban az időben. Ha otthagyták, úgyis elrongálódott volna. Ha viszont nem szedték szét, akkor már használhatatlan volt az anyaga. 1926 előtt egyszer emeltek gunyhót a gaszlen legeltetés idején, amikor a sváboknak gyűjtötték a ganét. Egyedül teleltettek a bekerített állatokkal, így megtehették. Két ágasra összetámogatták a fákat, ezt beborították gallyakkal, hogy a szalma ne hulljon bele. Ezután ismét gallyakat támasztottak rá, hogy a szél ne vigye le a rárakott szalmát. A szalmából épített gunyhóban is tüzeltek, de ahol égett a tűz, sűrűn pakolták a fákat, nehogy szikrát kapjon. A gunyhóban szalma, széna, csádé volt az alj, azon feküdtek subában. Amikó kimöntünk az Orjegbe, álandóan építőiünk - mondta Bényi János. Elsősorban nem maguknak, hanem a birkáknak. Az előbbi gunyhót 5 évig használták. A legelőn állított enyhelyek is jól jellemzik a külterjes jegyeket is őrző réti állattartást. Állandó épületek emelését nemcsak a hagyomány és a legeltetési rendszer tette szükségtelenné, hanem a bérelt legelők használata ki is zárta ezt a lehetőséget. Baka (Romsics) Ignác birtokain Némileg változott a kép 1926 után. Bakáéknak két nagy kiterjedésű legelője terült el Polgárdin és Ugróéin. Az 1930-as évek elejéig ugyanolyan építményeket használtak, mint Bényi János magatarti juhászsága alatt. Polgárdin azonban termett 400-500 q rozs, s ennek szalmáját háromsarkos kazalba rakták, így a szélnek megfelelően lehetett enyhelybe állítani. Ugrócin nem változott semmi. Szolgálatának első három évében - bujtár korában - nem is ment haza, végig az Őrjegben tartózkodott. 10 SZABADFALVI 1970. 39. 11 Vö. KOVÁCS 1964. 369-370. 101
