Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Előadások dr. Fazekas István köszöntéséhez
félegyházán át Szegedre. Ez kétirányú tendenciát is mutat, két kultúra kapcsolódott össze, amely bizonyos fokig azonos jelleget is öltött. A paraszti világban, az egész gazdálkodási rendszerben, hasonló tendenciát figyelhetünk meg a Jászságban, mint a szegedi kirajzással kapcsolatban. Vallásilag ez a két csoport már egyáltalán nem különíthető el. A Móra család leköltözése szinte szimbolikus, mert leköltözik a Jászságból Szegedig, Kiskunfélegyházán keresztül. Mikor Móra leírja a különböző Szeged környéki és a török időkre utaló mondákat, ezek valóban Szeged környékiek. Tóth Judit összegyűjtötte Kiskunfélegyháza és környéke mondaanyagát, amely megmutatja, hogy a török időkből egy sem származtatható. Tehát ezeket úgy hozták ide, mivel nincsenek helyi értékűek köztük. Ezt a munkát ki kellene adni, szép gyűjtés. Már a XVII. században a Jászság megvásárol, illetve használ pusztákat. E század végéről a kecskeméti levéltárban találhatóak olyan dokumentumok, amelyek Kerekegyháza puszta jászárokszállási használatára utalnak. Sajnos ez az iratanyag elég gyér, de lehet következtetni a két terület kapcsolatát. Amikor a török megindul délről, akkor a Duna-Tisza közéről felnyom nagyszámú lakosságot a Jászságba. Tehát nem a jászok vetették ki hálójukat erre a területre, hanem az oda költözött emberek a birtokjog alapján kezdték használni ezeket a területeket. A legkonkrétabb anyag Kerekegyházára vonatkozik. Mikor Orczy István Jászkun Főkapitány felszólítja a jászokat, hogy telepítsék újra az elpusztult területeket, mert ott élvezni fognak bizonyos kedvezményes állapotot. Ezért 1719-ben Kiskundorozsmát, 1743-ban Félegyházát és Kiskunmajsát telepítik. Mikor itt kiskunokról beszélünk, akkor jászokat kell üdvözölnöm, hiszen ide több mint kétszáz család telepedett ki, bár nem mind volt jász, amint ezt Bánkúié Molnár Erzsébet kimutatta. A zöme Jászfényszaruból települt ide, még fatemplomot is hoztak magukkal, amit itt újra összeraktak, megindítva ezzel az egyházi és egyéb életet. A Kiskun települések közül a három nagy XVIII. századi település Dorozsma, Félegyháza és Majsa, ahová többen nem jász településről jöttek. A Kiskunság népe reformálódott. Ahol katolikusok találhatók, az egyúttal majdnem azt is jelenti, hogy oda jászok mentek. Hiszen ez hivatalos állami telepítés volt, Mária Terézia támogatta - és más uralkodók is - ezt az akciót. Ahol most a Kiskunságban katolikusok laknak, mondhatni jász- vagy Szeged „gyanús”, mert onnan is jöttek. A kettő nem vált túlzottan el egymástól. A gyöngyösi rendházzal mindkettőnek szoros kapcsolata volt ebben az időben. A Kiskunságban a redempció lehetővé tette, hogy a viszonylag vagyonos jászok - gondoljunk a török utáni újratelepülési korszakra - ne csak a saját pusztáikat, saját jászsági területeik határain belül vásároljanak pusztákat, hanem lehetővé tette, hogy távolabbi pusztákat vegyenek meg. A Kiskunság pusztáit ők vásárolták fel és használták évszázadon keresztül. Ezt úgy lehet felfogni mint egy bankbetétet. Itt volt lent a nagyszámú élő jószág, ami a tőkét képviselte, odafent egy egészen más növénykultúra, más földművelés folyt. Innen szállították fel ezeket a jószágokat vagy adták el és hajtották Olaszországba, vagy a Dunántúlra. Mikor a Jászságtól elszakadnak ezek a puszták, a jász gazdaságban nem következett be semminemű törés. A XIX. század második felében bankba tették a pénzt a gazdák. Ez tulajdonképpen egy kihelyezett tőke volt és oda nem is nagyon kerültek fel 22
