Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
A 18. század második felében a Kiskun Kerület szabadparaszti társadalmának a környező vármegyéknél jobb életlehetősége elősegítette a külső környezettől való elkülönülést, illetve a különbözni akarás törekvéseit. A kiváltságolt kerület a helyi közösségek normáinak betartásáért cserébe biztonságot adott az egyéneknek. A közösség életét irányító igazgatás hatékonyságának a mércéjét az határozta meg, mennyire sikerült az igazgatottak életlehetőségeit elfogadható keretek közé irányítania, s a szabályozottság önkéntes elfogadását fenntartania. Az öltözködésben, a viseletben nem csak az egyén anyagi életszínvonala, hanem annak társadalmi helyzete is megnyilvánult. Részben spontán módon a gazdasági háttérből eredően és a szokásjog alapján, később erre ráépülve a helyi vezetés által előírt szabályok szerint. Az öltözködési kultúra kialakítása és szabályozása különböző módokon történt. E szabályozó tevékenységhez soroljuk az árszabályozást, amely az egyes mesterek munkadíjait pontosan megszabta. Ez a szabályozás időszakonként az egész Jászkun Kerületre a statútum erejével érvényesült, máskor külön helyi, tanácsi rendelkezések igazították a konkrét viszonyokhoz. Györffy István a 18. századi limitációkból többet is ismertet a nagykun viselet bemutatása során.2 Az öltözködés milyenségét is befolyásolta a tanács amikor a boltokat bérlőknek szerződésileg kikötötte, hogy az egyes társadalmi rétegbe tartozók mennyi hitelt kaphatnak, illetve, hogy gabonáért portékát adni tilos.3 Az előbbihez hasonlóan közvetett módon befolyásolta a viseletét a vásározóknak vagy a letelepedni óhajtó mestereknek adott engedély vagy éppen annak megtagadása, esetenként a háziipar ösztönzése. Példaként említem, hogy 1783-ban a kiskun kapitány arra kérte a kiskunsági tanácsokat találjanak módot arra, hogyan lehetne a férfiakat fonásra szoktatni? Illetve, a török országból szállított szattyánt és gordoványt a török gyolcsot és bagaziát mivel lehetve felváltani.4 Nyilvánvaló, hogy a gond a török háború miatt keletkezett, ami megakadályozta, hogy ezek a jobbmódúak viseletébe beépült anyagok eljussanak a vásárlókhoz. A viselet alakulásáról tanúskodik a tanács 1845. évi intézkedése, amely pártolta és engedélyezte, hogy Félegyházán, Orhanek János festőlegény megtelepedjen és műhelyt nyisson. Bár egy festő már volt a városban mégis megkapta az engedélyt amit azzal indokoltak, hogy „a hazának kivált mostani viszonyaiban,... még azok is kék tarka vásznakat hordanak, kik azt eddig megvetették”5 Nagyon fontos és hatásos befolyásoló tényezőnek bizonyult a szegődöttek munkabérében adható öltözködési kellékek szabályozása. Ez érvényesült a pásztorok különböző csoportjainál, a szolgálóknál, a helység közszolgálatot ellátó szegődményeseinél és alkalmazottainál egyaránt. Részben olyan módon, hogy megszabták az egyes munka- vállalók mennyi pénzbeli, élelembeli és ruha juttatást kaphatnak, pontosan meghatározva azt is mi lehet a ruha vagy lábravaló, mekkora értékben. 1811-ben Halason6 egy 13 éves fiú szolgáló évi bére 2 ft és egy teljes öltözet ruha volt, ami a következőkből állhatott: 206
