Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET (Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) „SENKI SEM NÉZI, MIT ESZEM, MIT ISZOM, HANEM MIKÉNT RUHÁZKODOM”. Társadalmi helyzet és viselet a 18-19. századi Kiskunságban Csaknem két évtizeddel ezelőtt egy Kiskunfélegyházán tartott tanácskozáson a résztvevők megpróbálták körbejárni, hogy milyen összetevői voltak a Kiskunság népművészetének. Ismereteink addig és azóta is elég hiányosak e sajátos földrajzi és közigazgatási egység népi kultúrájáról, különösen annak ■ viseletét magába foglaló szeletéről. Éppen a kutatás irányának vitájában vetette fel Szabó László, hogy vajon a Jászkunságban ahol meglehetősen „egy rugóra” járó társadalom alakult ki, lehet-e - amint azt vitaindító előadásában Hofer Tamás kifejtette, a társadalmi szerkezet és a társadalmi fejlődés alakulásának tényei és a tárgyi felszerelés közötti ok okozati kapcsolat felderítésével arra következtetni, hogy a nép milyen művészetet hoz létre, mivel él, vagy pedig egészen más irányban kell kereskednünk.1 Magam nem annyira a népművészet, sokkal inkább tágabb értelemben a népi kultúra, a mindennapok kultúrája felől próbáltam a kérdést megközelíteni. Mindenek előtt az azóta folytatott kutatásaim alapján is megerősíthetem, hogy a Jászkunság és azon belül a Kiskunság társadalma valóban „egy rugóra” járó társadalom, amelynek lényegét nem a szerves kiscsoportos kapcsolatok, hanem a szervezett társadalmi berendezkedés határozta meg. Elsősorban a kiváltságolt társadalmi helyzet, és a kiváltságok következtében kialakult szabadparaszti társadalom összehangoló és irányító feladatait ellátó igazgatás. Ezért a mindennapok kultúráját is átszőtte a kiváltságok és a helyi statútumok által megszabott normarendszer, és az annak betartása felett őrködő helyhatóság szabályozó tevékenysége. A Kiskunságban, pontosabban a Kiskun Kerületben, az 1745-ös jászkun privilégium következményeként egy rendkívül tagolt de kifelé zárt társadalom jött létre, amelynek egyik leglényegesebb vonását éppen a Jászkun Kerületbe tartozás, azaz a kiváltságolt helyzet adta meg. A redemptusok, az irredemptusok, a zsellérek és a nemesek társadalmi rétegére egyaránt jellemző volt a jászkun szabadság birtokolása, amely együtt járt a kiváltságok következményeként létrejött, illetve a helyi társadalomvezetés által kialakított közösségi normák elfogadásával. Ezeknek a normáknak erős egységesítő hatásuk volt, s mivel a kiváltságos kerületbe tartozás gazdasági előnyökkel is járt a máshonnan beköltözők igyekeztek beolvadni, életmódjukban a helyi mintát követni. 205
