Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Hagyomány és művészet

gazdáktól, szélmolnároktól, mezőgazdasági idénymunkásoktól, katonacimboráktól, „betyároktól”, azaz szegénylegényektől, pásztoremberektől, tanyai tanítóktól.

„Ha mesélni köllene, én egy egész napot tudnék mesélni, hiba nélkül!” - vallotta a mesekirály.

Ortutay Gyula szerint a mesemondóknak két fő típusa van: a reprodukáló mesemondó a cselekményhez hűségesen ragaszkodik, majdhogynem szószerint hagyományozza tovább a mesét; az alkotó típusú már megváltoztatja a mese menetét, saját fantáziáját is szabadjára engedi.

Seres József egyik kategóriába sem sorolható kizárólagosan. Általában igyekszik hűen követni az eredeti, hallott mesét. „Úgy igyekszem szövegezni, ahogy hallottam”, de ha nem jut eszébe valami vagy ötlete támad, akkor változtat.

Van saját költésű meséje is, melyet unokája kérésére alkotott.

A meséket, az országosan vagy nemzetközileg is ismert vándortémákat szívesen köti Félegyházához, s a környező tájhoz - a mesei hitelességet ezáltal is erősítve.

Seres József rendkívüli emlékezőtehetséggel rendelkezett. Általában első hallás után megjegyezte a meséket. Csak azokat a meséket jegyezte meg, amiket hallott, amit olvasott, azt nem tudta elmondani.

így emlékezett erre: „Énnekem kétszer nem mesélt el senki semmit. Nehéz volt rábeszélni az embert, hogy hát még egyszer meséld már el... nehéz ! Akkor azt mondták: Hát elmondtam, mért nem figyeltél ?”

Seres József klasszikus mesemondónak tekinthető: ismeri a magyar népmesekincs legarchaikusabb rétegét, meséinek jelentős része magyar és nemzetközi vándortéma. A keleti mesemondókhoz hasonlóan számos esetben valóságos mesefolyammá szövi a meséket.

Meséi között számos olyan is előfordul, amelyben több mesetípust egyéni módon kapcsol össze. A meseszövésnek ez a módja a nagy mesemondó egyéniségek sajátossága, akik a tematikailag hasonló vagy egymással rokonítható mesemotívumokat - jó asszociációs készség és memória birtokában szívesen fűzik össze.

Seres József gyerekként, majd felnőtt parasztgazdaként is olyan hagyományőrző közösségnek volt a tagja, ahol a mindennapi élet fontos része volt a szép meseszó, az anekdotázó tréfálkozás.

Meséinek stílusát a „szép”, igényes megfogalmazás jellemzi, melyek lejegyzéskor is megállják a helyüket, nem szorulnak még a legapróbb stilisztikai javításokra sem.

Expresszív erővel adja elő a meséket, a mesemondás során gyakorta megszólítja a hallgatókat, hogy figyelmüket fölkeltse a hősök tulajdonságainak elképzeltetésére.

Seres József elbeszélő stílusában jól tükröződnek egyéniségének sajátosságai: nyugodt, szelíd derűje, komótos-kedveskedő tréfálkozása, a nagy gazdaságot irányító gazdaparaszt büszkesége, magabiztossága. Varázslatos hangulatot teremt a „gyerekeknek való” mesékben, a tündérmesékben. Jó humorérzékre vall a mesék komikumának érzékeltetése, melyet ő maga is nagy jókedvvel elevenít meg, vagy egy-egy ha- miskás, cinkos pillantással juttat kifejezésre.

Történeteit anekdotázó bőbeszédűséggel adja elő. Igen kedveli az anekdotikus kitérőket, asszociációit szívesen megosztja a hallgatósággal. Seres József elbeszélő stí160