Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
lan közjáték Nagy Kálmánnak is jelentős anyagi kárt és a késedelem miatt lelkiisme- retfurdalást okozott, és mint említi, emiatt ő szándékozik az új márvány és a faragás költségeit veselni.15 Végül az ötlet felvetése után mintegy három és fél évvel, 1902. január 20-án sor került Erzsébet királyné mellszobrának leleplezésére az Anyakönyvi, vagy más néven Közgyűlési épület nagytermében. A szobor carrarai márványból készült a mellrész alatt ovális feliratszalaggal, amelyre Erzsébet nevét véste a szobrász. Az eredeti tervekkel ellentétben posztamens nem készült a szoborhoz, magassága az életnagyság méreteinek megfelelően a feliratszalaggal együtt 78 cm. A szobor fiatal csinos nőt ábrázol, fején korona alakú diadémmel, amely a hajat takaró, légiesen könnyed, virágmintás kendőt hátul a fejhez rögzíti, a királyné nyakában gyöngyökkel díszített, finomművű nyakék. Erzsébet a vállakat szabadon hagyó, testhezsimuló ruhát visel, amely a mellrész magasságában gyöngyökkel díszített pánttal záródik. A mű nyilvánvalóan kiemelni törekszik a fiatal nő érzéki szépségét, a mindenki által jól ismert szeretetteljes egyéniségét. A ruha, az ékszerek és a haj lágyan megfaragott, dekoratív vonásai csak keretbe foglalják és ezáltal felerősítik az arc és a felsőtest élettel teli sugárzását. A szobrász egyetlen fennmaradt márványszobrán, mint egyéb művein is, a fény-árnyék tónusok érzékeny visszaadására, ezáltal a test elevenségének érzéki hangsúlyozására törekedett, amely a korabeli portrészobrászatban nem volt megszokott, nem beszélve az emlékműszobrászat rideg, komolykodó pátoszáról. A szobor a huszadik század közepéig valószínűleg a városi közgyűlés dísztermében kapott helyet, majd valamelyik raktárban porosodott 1955-ig, amikor Halas városa a Thorma János Múzeumnak ajándékozta.16 Ennyit a szobor keletkezésének történetéről. Azonban ha nem vesszük eleve természetesnek egy ilyen alkotás létrehozására irányuló emberi indítékokat, már pedig egy emlékmű, egy műalkotás esetében kötelező a gyanakvás, akkor a motivációk és a szemlélet némi rekonstrukciója is szükséges a mű jelentésének feltárásához. Nem gondolták ezt másként a korabeli polgárok sem, ugyanis a szobor keletkezésének, felavatásának dokumentumai pontosan azt a históriai és politikai programot fogalmazzák meg, amelyet szerintük Erzsébet királyné ideálalakja magába foglalt és a rajongók számára közvetített. A rendelkezésre álló eredeti írott forrásokat figyelembe véve, így a vármegyei főispán röplapját, a városi közgyűlésnek a szoborállítás szándékát rögzítő jegyzőkönyvét, valamint az avatóünnepségen elhangzott beszédeket, nyilvánvaló, hogy az Erzsébet szobor, mint a múlt szemléletének megszemélyesített, hiposztazált formája, egyértelmű és erőteljes történelmi szemiotikával rendelkezett. Először is egy 48-as szellemiségű nemzeti identitás jelképe volt, amely összefonódott a hagyományos Szűz Mária kultusz nemzetóvó és védelmező felfogásával, a retorikai és szemléleti formák Erzsébet alakjára történő kivetítése által. A város Függetlenségi és 48-as párti országgyűlési képviselője Babó Mihály az avatóünnepségen elhangzott beszédét azzal a gondolattal indította, hogy amit az 1848. évi törvények megalkottak, azok „Magyarország újjáalakulásának és jövendőjének biztos alapját képezték.” Majd eképp folytatta: „Midőn még fel sem itta a vért hazánk földje, a mi142
