Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
Hasonló - bár nem ilyen fájdalmas - eseményt élt meg férjem is, bár ő székelyesen szólva „mü fajtánk”. Egyetemista korában, éppen ebédidőben bezörgetett egyik rokonának kapuján. A háziasszony kinézett a konyhából, meglátta „Marcikát”, majd visszarohant, s kis idő múlva örömmel ment kinyitni a kaput. Férjem, látva, hogy az asztalon tejfeles csirke van, azt mondta hogy vegyék csak elő a puliszkát. S az a konyhaszekrényből elő is került. A háziasszony tehát először visszarohant a konyhába, eldugta a puliszkát, s csak utána nyitott ajtót. Az egyetemistává lett fiú előtt is szégyell- ték az ételt, pedig gyerekkora óta ismerték őt és szüleit is. Kelemen Márton, mint menyasszonyát vitt el nővéréhez, aki szülei halála után gondját viselte. Rendkívül kedvesen fogadtak, de egy meglepő esemény is történt. Férjem nővére az asztalra tett egy csirkét, s azt mondta, főzzek én. Először arra gondoltam, így szeretné megtudni, milyen is a főzési tudományom, de évek múlva elmondta, hogy nem ezért történt, hanem mert egy sváb lánynak nem mert főzni. Ma már tudom, hogy remek szakácsnő. Éveken át kértem, hogy készítsen nekünk puliszkát, de több mint 10 év telt el, mire megtette. A bukovinai konyha emlékeztetett felvidéki nagyanyám főztjére. Szinte teljesen ismeretlen benne a paprika, a tejfölös, savanykás íz itt is dominál, rántást alig használnak. Férjem sógora elmesélte, hogy Bukovinában nagy ritkán vásároltak paprikát a „zsidótól”. Főzeléket nemigen készítettek, az étrendben meghatározó volt a káposzta és a krumpli, a tejes ételek. Különösen kedvelik a birkatúrót, a juhsajtot, ami a puliszka fontos kiegészítője is. Ették úgy, hogy a puliszkába mélyedést csináltak, beletették a túrót, s puliszkával betakarták. Vagy tepsibe rétegenként helyezték a puliszkát, rá a birkatúrót, s a rétegezést addig folytatták, míg a hozzávalókból tartott, megvajazták, tetejére juhsajt került. így sütötték meg. Férjem sógora piacnapokon néha bejön Bajára, s mindig birkasajtot vásárol. Sóval, vajjal újragyúrják, ez emlékeztet leginkább a bukovinai juh túróra, így eszik, használják a főzéshez. Az elmúlt 6 évben - ami összefügg a Romániában végbement politikai-társadalmi változásokkal - több busz is indult Bukovinába, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyei székelyekkel. Amit szinte mindenki hozott magával erről az útról, az a birkatúró és a juhsajt volt, mert ez véleményük szerint sokkal jobb ízű, mint a magyarországi. Férjem idősebbik nővérétől sokat tanultam, mindenekelőtt új fűszerekkel ismertetett meg: bazsalikommal, tárkonnyal, csomborral (borsikafű), a kertben szedett zöld fűszerekkel. A bukovinai székelyek kertjében mindenütt megtalálhatók a mai napig is az említett fűszernövények, melyeket különböző formában tartósítanak is. Valamennyit szárítják, de emellett a tárkonyt keskeny szájú üvegben vízzel, ecettel, olajjal is eltették télire. Újabban, a mélyhűtők korában le is fagyasztják. Savanyúság- eltevéshez is használtak csombort. Az utóbbi tíz évben férjemmel együtt részt veszünk a disznóöléseken. A szüleim házában tapasztaltakkal sok azonosságot, de különbségeket is találtam. Hasonlóan felvidéki nagyszüleimhez, a bukovinaiakis sváb környezetbe kerültek, s elsajátították a disznóölés forrázós, rémfán bontós változatát. A hatvanas évekig perzselték a disznót, a bontás asztalon történt. Megkérdeztem, hogy miért tértek el a hagyományos 109
