Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Kulcsár Valéria: A Duna-Tisza köze településtörténeti kérdései a kora császárkorban
47 KULCSÁR VALÉRIA (Katona József Múzeum) A DUNA-TISZA KÖZE TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI KÉRDÉSEI A KORA CSÁSZÁRKORBAN Szakmai köztudatunkban szinte általánosnak mondható az a felfogás, amely szerint a bronzkor végétől a szarmata kor elejéig csaknem fehér folt a Duna-Tisza köze (s főleg annak megyénkbe eső része) lelőhely térképe. A továbbiakban kisérletet teszek annak összefoglalására, meddig terjednek ismereteink a szóbanforgó korszakok anyagi kultúrájáról. A Duna-Tisza korai császárkori történetének vizsgálatában az Írásos forrásokból kiindulva három nép régészeti emlékanyagát kell számításban vennünk, nevezetesen a dákok, a kelták és a szarmaták legkorábban betelepülő csoportjainak hagyatékát. Mielőtt azonban elkezdenénk ezeknek az emlékeknek a tárgyalását, néhány szóban ki kell térnünk e népek, törzsek kutatottságának mai helyzetére. Nézzük tehát először, milyen eseményekről értesülünk az antik forrásokból. A császárkor hajnalán, vagyis Caesar uralkodásának éveiben, Boirebistas - az egyre nagyobb hatalomra szert tevő dák király - legyőzte a scordiscusokat és boiokat, azt a két kelta törzset, amely a Duna-Tisza közével szomszédos területen élt. A források egybehangzó állítása szerint akkoriban a dákok nyugati irányban elérték a Tiszát. /!/ Nem változott ez a helyzet Boirebistas halála és államának széthullása után sem. A dák hatalmi szféra ilyen mértékű kiterjedése gyakorlatilag a 2. század elejéig - Decebal király uralkodásáig - megmaradt, amikor 106-ban Trainaus provincializálta Daciát. A kutatásban megoszlanak a vélemények a szarmata jazigok bevándorlásának pontos idejéről, irányáról és kiváltó okáról. E kérdéskör részletezése itt nem célom és feladatom, így megelégszem annyival, hogy i.sz. 20-50 között feltétlenül számolnunk kell a jazigok - legalábbis szórványos - jelenlétével a Duna-Tisza közén. Régészeti leleteink illetve az írott források tanúbizonysága szerint a szarmata "honfoglalók" a következő geopolitikai helyzetbe illeszkedtek be: nyugatról a frissen létrejött Pannónia provinciával kerültek szomszédságba, keletről pedig Decebal elődjeinek területével, amelyet a Tisza határolt. A jazigok északi szomszédjai a kvádok lettek. A tárgyalt korszakban tehát - az 1. század első felében - az újonnan betelepülő szarmata törzs az alföldi hatalmi status quo átformálódásában jelentős szerepet játszott. Vizsgáljuk meg konkrétan azt a kérdést, hogy milyen őslakossággal kell számolnunk a szarmata betelepülés idején a Duna-Tisza közén. Az antik geográfusok (Ptolemaios, id.Plinius, Strabon) törzslistáit térképre vetítve a szóbanforgó térség fehér foltként jelentkezik. A Kárpát-medence keleti felében megemlített kelta törzsek az Alföld északi peremén és az Északi-középhegységben (o- susok, cotinusok, anasztiusok, tauriscusok), illetve a Dráva-Száva völgyében (scordiscusok) lokalizálhatóak, s szóba jönnek még az Aquincum környékén élő boiok és eraviscusok. /2/ (Az őslakosságról szólva nem szabad megfeledkeznünk a kutatás által feltételezett, a
