Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Bárth János: Az érsek városa
98 asszonyunkról elnevezett szegény iskolanénék" óvónőképzőt, tanítónőképzőt és polgári iskolai tanárnőképzőt magába foglaló nőnevelő intézete. Ezek a nagy kisugárzású kultúrális intézmények az általános stagnálás ellenére mégiscsak kiemelték Kalocsát a nagy- multú, halódó kisvárosok sorából. Az "érsek városa" titulus eme pozitív oldalának, a magasszintű egyházi iskolák megteremtésének köszönhető, hogy Kalocsa nem merült alá a történelem süllyesztőjében. A 20. század közepén történelmi sorsfordulók következtében az érsekség elvesztette gazdasági és politikai hatalmát. A bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások hatására pozitív és negatív vonásaival egyetemben megszűnt az "érsek városa" titulus aktualitása, létjogosultsága. E megjelölés a múlt évszázadaira szorul vissza. Az átalakulás hatalmas megrázkódtatásokkal járt. Kalocsa közel két évtizeden át nem találta helyét. Gazdasági és építészeti szempontból nen fejlődött, kultúrális értékeit pedig több régi iskola felszámolásával, illetve lassú elsorvasztásával hatalmas károsodások érté.:. Jelentősebb változások az 1960- as évek közepén kezdődtek, amikor az iparosítás új életformát hozott a város lakóinak. Az 1970-es években új lakótelepek és középületek épültek. Ebben az időben kezdődött a város kultúrális múltjának, az "érsek városa" korszak egyik pozitív hagyatékának feltárása, megőrzése, gyarapítása, Kalocsa kultúrális öntudatának legújabbkori kibontakozása, a város művelődési szempontú önmagára ismerése és önbecsülése.
