Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Bárth János: Az érsek városa
97 tói működő szemináriumra, a piaristák 1765-ben alapított gimnáziumára, a Batthyány József érsek által 1765-ben létrehozott nyomdára és patikára utalunk. Az "érsek városa" rang tehát hatalmas előnyöket jelentett a 18. században Kalocsának. A jobbágyok számára kedvező úrbéri viszonyok, az elégséges határ, a város építészeti arculatát meghatározó építkezések és a városba telepített intézmények mind az érseki székvárosfejlesztő kegy jóvoltából válhattak Kalocsa hasznára. Voltak azonban az "érsek városa" rangnak árnyoldalai is. Az érsekség, mint földesúri hatalom állandóan jelen volt, felügyelt a városra, akadályozta az önkormányzat maradéktalan kiteljesedését. Politikai és gazdasági súlyával, ellentmondást nehezen tűrő akaratával ránehezedett r-.z emberek mindennapi életére. Kalocsa így nem élhette azoknak az alföldi mezővárosoknak szabadabb, nagy autonómiájú életét, amelyek időben megszabadultak földesuruk fennhatóságától, illetve amelyekben ez a fennhatóság csak formális volt a 18—19. században. Különösen kedvezőtlenné vált az "érsek városa" státus a 19. század első felében, amikor már a jobbágyfelszabadítás irányában kellett volna haladni a fejlődésnek, a kalocsai uradalmakban azonban ekkortájt csúcsosodott ki a "második jobbágyság". Az úrbéri viszonyok a 18. századhoz képest megromlottak. A kor egyházi vezetői mereven szembeszálltak minden reformmal és jobbágysors- jobbító, városi önállóságot szorgalmazó törekvéssel. A 19. század első felében nem voltak a 18. századihoz fogható nagy érsek egyéniségek. Ez tükröződött is a város fejlődésében. Nem születtek új intézmények. Nem folytak nagy építkezések. A gimnázium visszafejlődött, mondhatni vergődött. A nyomda megszűnt stb. A 19. század második és a 20. század első felében Kalocsát elkerülte a kapitalista fejlődés szele. Számottevő ipara nem jött létre. Vasutat későn, 1882-ben kapott és akkor is csak szárnyvonalat. Kalocsa törzsökös parasztsága föladta a mezővárosi életforma alternatíváját. Végleg a szállásokra költözött, és elszakadt a várostól. A szállásokon "reymonti parasztként" élve ékes- diszes paraszti népművészetet teremtett egy olyan időszakban, amelyet a történetírás a magyar ipari forradalom korának tekint. Kalocsa környékére és magára a városra is ránehezedett a kapitalista nagybirtokká formálódó érseki uradalom szorítása. A város szellemi, politikai és kultúrális életét áttörhetetlen falakkal vonta körül az egyház. 1870 és 1920 között még ezer éves városi rangját is elvesztette Kalocsa. Úgy látszott, hogy Kalocsa, az "érsek városa", nagyrészt a titulus negatív velejáróinak hatására, osztozik azoknak a településeknek a sorsában, amelyek a magyar történelem feudális korszakában nagy szerepet játszottak, de a kapitalizmus kora lassú haladást mért rájuk. Szerencsére a 19. század második felében Kunszt József és Ha- ynald Lajos személyében ismét nagy érsek egyéniségek kerültek a kalocsai érseki székbe. A város általános gazdasági stagnálásán nem tudtak ugyan lényegesen változtatni, de olyan művelődési intézményeket alapítottak székvárosukban, amelyeknek jelentősége szöges ellentétben állt Kalocsa általános jelentéktelenségével. Három nagy kisugárzású és nagy vonzáskörzetű intézmény született a 19. század második felében: a jezsuiták hatalmas gimnáziuma, a vidék népoktatását jelentősen fellendítő tanítóképezde és a "Mi-
