Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Bárth János: Az érsek városa
95 BÁRTH JÁNOS /Visld Károly Múzeum/ A:: érsek városa Gondolatok Kalocsa sorsáról "Az érsek városa" titulust enyhe református ellenszenvvel Erdei Ferenc aggatta Kalocsára a két háború között írt híres szociográfiájában, a Futóhomokban. Az alföldi mezővárosok többségével összehasonlítva úgy látta, hogy Kalocsa hírét és városi civilizációját nem egy parasztközösség városteremtő igyekezte alapozta meg, hanem Magyarország második főméltóságának székvárosépítő törekvése. Ugyanakkor érzékeltette, hogy a 20. század első felében Kalocsán társadalmi és szellemi élet csak az egyház védőszárnyai alatt lehetséges. Ez a védőszárny meglehetősen nyomasztóan és időnként gátlón hat a gazdasági és társadalmi fejlődésre. "Áll itt a világ az örökkévalóság jegyében" - írta. Nagy hatású érvelésével és ténybemutatással megvilágította a címben jelzett fogalom tartalmát. Sorait olvasva találónak érezzük a némi gúnyos mellékízt is sejtető "érsek városa" kifejezést. Ha az "érsek városa" titulus kijárt Kalocsának a 20. századi szociográfustól, méginkább kijárhat a feudális idők históriáját kutató történésztől. A középkori évszázadokról itt nem szólunk. Szinte természetes, hogy ebben az időben a fontos országvezetői méltóságokat betöltő és hatalmas birtokokkal rendelkező kalocsai érsekek igyekeztek fejleszteni és gazdagítani székvárosukat. Nagy hanyatlást jelentett Kalocsa történetében a török kor. Tömöri Pál mohácsi halála után a kalocsai érseki cím előkelő de üres titulussá vált. Az érseki címet olyan felföldi püspökök viselték, akik soha nem látták a török hódoltság mélyén elterülő egyházmegyéjüket és székvárosukat. A török uradalom időszakában kalocsa várában mindig lakott török katonaság. A török vár árnyékában a város faluvá zsugorodott. Ezen a ponton eljutói tunk egy fontos különbséghez, amely az érseki város és általában az alföldi mezővárosok történetének összahsonlításakor észlelhető. Az alföldi városok lélekszáma a török időkben általában msgnövekedett. A környékükön elpusztult falvak népe árkaik és sáncaik mögé húzódott. Legtöbbjük óriásfaluvá nőtt. Nem ez a sors jutott Kalocsának. E tájon is sok falu pusztult el, de népességük többsége nem Kalocsára, a török vár árnyékába futott, hanem a Duna melléki falvakat: Patajt, Foktőt, Fajszot duzzasztotta naggyá. Kalocsa falunyi helységként szabadult fel a török alól. A történelemben nincsenek volná-k, nincsenek feltételezett visszakövetkeztetések. Ennek ellenére érdemes felvetnünk a kérdést: Lett volna-e Kalocsából újra város az érsekség nélkül? Mi lett volna, ha az elhagyatott, mocsaras tájtól irtózó 18. század eleji érsekek áthelyeztetik székhelyüket? /Pl. Csáki Imre érsek erre kifejezetten törekedett!/ Tudott volna-e Kalocsa önmagában vonzerőt gyakorolni a táj népességére a török után? Szaporodott volna-e a népessége? Várossá cseperedett volna-e érseki támogatás nélkül is? Ezekre a kérdésekre nehezen adhatunk választ. Mindenesetre úgy látszik, hogy az érsekek pártfogása nélkül a 17. század
