Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Pálóczi Horváth András: Középkori kutak Szentkirályon
87 két hosszabbik oldalon (B, D) 4-4 sort. A gerendák szélessége (vagyis beépített helyzetben magassága) 22-40 cm között váltakozik. A kút alján megfigyelhető, hogy a geriindafal mögött függőleges nádszövet húzódik, amely bizonyára a víz szűrésére szolgált, akárcsak az első kút- nál, ahol a 3. sortól lefelé salálhatók ilyen nádkötegek. A kútépítés oly módon történt, hogy a négyszögletes munkagödör alján, a kerek gödör szájánál lefektették a legalsó sort képviselő gerendákból összeácsolt fakeretet, és ahogy belülről és alóla kiásták a földet, egyre magasabbra építették a boronaszerkezetet és közben fokozatosan süllyesztették. A kút betöltése rendkívül gazdag volt régészeti, archeozoológiai és archeobotanikai leletekben. Annak ellenére, hogy a használat idején a kutat gondosan tisztán tartották, mégis hullottak bele tárgyak (pl. cserépedények, kisebb faeszközök stb.), ezek segítségével tudjuk keltezni a kutat a 13. századra, valószínűleg a század első felére. Ezt a keltezést támasztja alá a kút viszonya a szomszédos telepjelenségekhez ,.®s épület). Amikor a kút használaton kivül került, egy időre körülötte is megszűnt az élet - erről tanúskodnak pl. a kútba döglött kis rágcsálók -, tehát ezt a település egyik pusztulásával kapcsolhatjuk össze. A lakosság hamarosan visszatért, t.i. a kút belsejébe ezután olyan tárgyak kerültek, amelyek a környező telken végzett rendcsinálással, "nagytakarítással" magyarázhatók: paticsfal darabok, épület- gerendák elüszkösödött maradványai stb. A telken egy ideig ezután tovább folyt az élet, az elfertőződött, rossz szagú kutat nem lett volna erdemes kitisztítani, gödrét földdel teljesen betömték. A gödör betemetése a 16. század második felére tehető, de nem a század legvégére, hiszen az 1590-es években Szentkirályt végleg elhagyják lakosai. A 16. századnál későbbi telepjelenségek a református templom környékén levő elpusztult falu helyén sehol nem kerültek elő. A kút bélésének iszapos betöltése jól megőrizte a szerves marad- vanyokat. Középkori falusi anyagunkban ritkaság számba mennek a faesz- karó, szerszámnyél, kanál stb.) vagy a bőrmaradványok (lábbeli, tarsoly stb.). Ezekből, valamint a külön bemutatásra kerülő archeozoológiai és archeobocanikai leletekből minden eddiginél jobban lehet rekonstruálni az egyko::i természeti környezetet, a gazdálkodást, a mindennapi életet. Különösen jelentősnek tartjuk a fejlett kertkultúrára, gyümölcstermesztésre vonatkozó adatokat, ezek nagy mértékben megváltoztatják a falu gazdálkodásáról rajzolható képet. A kút feltárása sem ásatástechnikai szempontból, sem a leletek megóvása szempontjából nem volt egyszerű feladat - tekintettel a múze- um adta lehetőségekre. A kút fölötti munkagödör mintegy 30 köbméter földjét kézi erővel, átkarolással termeltük ki. A kútépítmény iszapos betöltését elérve igen lassan és óvatosan kellett haladni, nehogy meg- serüljenek a leletek. Az iszap és a víz kiemelése lapáttal és vödörrel történt. A leleteket a munkagödör szélén azonnal osztályozni, tisztítani és csomagolni kellett, illetve fényképezni és rajzolni (pl. az összes bőrmaradványról 1:1 léptékű rajz készült). A kiemelt kb. 2,4 köbméter iszapot még egyszer átválogattuk, majd az apró leletek megkeresése végett átiszapoltuk. A szitasoron való átiszapolást teljes egeszsében a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szakemberei végezték, e nélkül a legérdekesebb leletek nagy része veszendőbe ment volna. ^Az utóbbi évek ásatásainak egyik legfontosabb tárgyi lelete maga a kút fa bélése, a középkori ácsmesterség szép emléke. Kézenfekvő, hogy ennek kiemelését, múzeumba szállítását és konzerválását is tervbe vettük. Sajnos az ásató intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum elzárkózott
