Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
H. Tóth Elvíra: A kunbábonyi lelet amphorája és kapcsolatai
53 bordadíszítései alapján. /II/ Beosztása szerint a D periódusban kezdődik a váll és has hullámvonalas díszítése és a fenék gombjának megkisebbedése profilozatlansága és ella- posodása. Az általa bemutatott ép példány közelebbi kormeghatározás nélkül a C periódusba tartozik. /18/ A D-periódus s a típus Vll.sz.i továbbfejlődésének jellemzőit a Pontus vidéki leletek tágabb körét bevonva vázolja. Ezek keltezése szempontjából jelentős, s a típus Vll.sz.i használatát igazolják a Yassi - Adánál (Bod- rum) talált hajóroncs nagyszámú amphorái, vállukon fésűs díszítéssel. Becsülhető méreteik - m: 55 cm, átm: 42 cm -, valamint az edény aljának kissé tojásszerűen hegyesedő formája némileg eltér../19/ A többségben ehhez a típushoz sorolható amphorákból álló rakomány mintegy 1000 db-ból állt, amelyekkel együtt egyebek között Heraclius 641-ig keltezhető 4 db aranyérmét is megtalálták. /20/ A Földközi-tenger K-i medencéjében, az Aegikumban és a Mediterráneum Ny-i térségében ugyancsak nagy számban előforduló gömbhasú amphorákkal legbehatóbban W. Hautumm foglalkozott. /21/ Tanulmányának kiinduló pontjául az egykori Samosi vízvezeték alagútjában és főként ciszternáiban feltárt nagyszámú amphora lelet szolgált. A lelőhely a VII. sz.első évtizedeiben a perzsák, majd ismét a 70-es éveiben az arabok előretörése idején a sziget lakossága egy része számára menedékhelyeként szolgált. A hosszan tartó védelemre felhalmozott hatalmas készletek tárolására szolgáltak az amphorák, melyeket a történeti események mellett az akadozó pénzforgalom is a század első, illetve utolsó negyedének határára keltez. A nagyszámú ép, vagy rekonstruálható amphora lelet egy része árnyalatnyi eltéréseket mutat, a gyakorta magasba ívelő fül a többnyire megvastagodó perem alól indul, a nyak hurkásan profilált, a vállrészen gyakoribb a párhuzamos fésűs díszítés, s nem látszik jellemzőnek az e- dényalj dudoros kiképzése. Közülük a kunbábonyi lelethez legközelebb az Eupalinos alagútból származó 64 cm magas, 43,6 cm átmérőjű és 10 cm száj átmérőjű fésűs hullámvonal sávval díszített példány áll. /22/ Hangsúlyozottabb a tölcséres nyakkiképzés egyes egyenes vonalú fésűs díszítésű példányokon. A ciszternák tájáról származnak és közöttük is találunk méretekben a kunbábonyit közelítő (60,1 cm magas, 41,2 cm átmérőjű, 11 cm száj átmérőjű) példányt. /23/ Az árnyalatnyi eltérések ellenére az Aegikumból származó példányok (pl. mérhető maximális befogadó képességük csupán 40 liter) megegyezései oly jelentősek, hogy a belőlük kiindulva levont végkövetkeztetéseket joggal tekinthetjük a típusra vonatkozóan átalános érvényűnek. így például a gömbhasú amphorákat illetően a vállrész díszítése kevés kivételtől eltekintve általánosnak mondható. A díszítetlen típusok csak később, a VIII - X. században lépnek fel ismét. A párhuzamos és hullámvonalas fésűs díszítésű példányok illetve a különböző típusváltozatok legalábbis a VII.sz. 2-3 negyedében egyidejű használatban voltak, s azokat számos, nagy területen szétszórtan fekvő műhelyben készítették. Ebből, a nagy méretekkel összefüggően az előállítás problémáiból, de nem utolsó sorban használat hosszú időtartamából is adódhat, hogy széles körű elterjedési területén nagyszámú változattal találkozunk. Hautumm szerint az a tény, hogy mindezek ellenére kanonizált alaptípus alakult ki és terjedt el, bizonysága lehet az aegei - és hozzátehetjük a pontusi térség intenzív kulturális és gazdasági kapcsolatainak a VI. - VII. században. A típus kialakulását az olíva termeléssel hozza kapcsolatba, kezdeteit az V.sz. második felére teszi, s vitatja, hogy
