Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Mészáros Ágnes: Szabó Kálmán munkásságának orvostörténeti vonatkozásai
25 MÉSZÁROS ÁGNES /Orvos- és Gyógyszeróazettörténeti Múzeum/ SZABÓ KÁLMÁN MUNKÁSSÁGÁNAK ORVOSTÖRTÉNETI VONATKOZÁSAI Szabó Kálmán gazdag életművéből mind a múzeumi tárgygyűjtések, mind a levéltári kutatások és néprajzi gyűjtések alapján megírt kisebb-na- gyobb közlemények, tanulmányok között találhatunk számos igen becses népi orvoslásra, orvos és gyógyszerészettörténetre vonatkozó adatot. A legtöbb ezek közül a kecskemíti népi és hivatalos állatgyógyítás múltjával kapcsolatos, melyről nemcsak adatokat, hanem mintaszerű összefoglaló tanulmányt is tett közzé 1;37-ben az Ethnographiában Az állatok betegsége és gyógyítása a kecskeméti pusztaságon címmel. A tanulmány mintaszerűsége egyszerre vonatkozik a teljességre törekvő tartalmi kidolgozásra és a feldolgozás módszerére, amely komplex, történeti-néprajzi szempontú: felhcsználta a levéltári forrásokban található gyógyászati adatokat, kiegészítve nagyon alapos néprajzi terepmunkával szerzett ismeretekkel. írásának részletesebb ismertetéséből mindezekről konkrétan is meggyőződhetünk. Tanulmánya felépítése a következő:- a gyógyításban résztvevő személyek bemutatása- a kecskeméti 18. és 19. századi marhavészek ismertetése- a lovak, marhák és juhok betegségei és gyógyítása. Először az állatok gyógyítását végző személyeket veszi sorra. Kecskeméten a pásztorokon kívül a kovácsok, javasasszonyok is hivatásszerűen foglalkoztak a jószágok gyógyításával, tudományukat a hatóság is elismerte, igénybe vette, sőt munkájuk díját nem egyszer hivatalosan megállapították: 1736-ban "Nagy György feleségének, mint a veszet jószágokat orvosló asszonynak azért, hogy oly hasznosan szolgál aféle jószág körül, a véle való alku eképpen lett meg: egész falka jószágtul adatik neki hét-hét Máriás, ha csak szakadék marhát orvosol, az olyan- tul kevesebb." /I/ Ugyanezen személyek értettek az embergyógyításhoz is, mert így folytatódik a díjszabás leírása: "Ha valamely személyt orvosol, minden egy személytől két-két poltura adatik neki." /2/ Megjegyzi tréfásan, hogy a pásztor, kovács, javasasszony mellett persze minden vénasz- szony is akart érteni az állatok gyógyításához, egy füstöléses gyógymód leírását idézi, mely szerencsétlenséggel végződött: "Kok Györgyné, ki beteg tehenét bűvölvén-bájolván, mindőn az istállójában füstölné, az tüzet cserépben letevén a szénamurvába, a tűz annyira terjedt, hogy a nagy füstbe tehene és borja megfulladott." /3/ A 18. századi marhavésszel kapcsolatosan, mely 1717-1795-ig tartott, megállapítja és bizonyítja is, hogy ekkor még az állatgyógyítás nem volt tudomány, s a magyar pásztor és paraszt értett hozzá legjobban. Bizonyítékul felhozza az uralkodó parancsára 1735-ben kiküldött levelet, mely felszólítja a kecskeméti, körösi és ceglédi bírákat, hogy hívják össze a gulyásokat és gazdákat, s információkat kérjenek tőlük, hogy milyen jegyeket láttak a döglött marhákon, s mivel orvosolják őket. Az ehhez kapcsolódó gyógymódokat egy későbbi, 196o-ban megjelent írásában részletezi, annak tárgyalásakor térünk ki rá. Folytatva az előbbi ismertetést, az 1829-30-as marhavész leírása és az ellene való védekezés összefoglalása következik. Kecskemét város tanácsa úgy g .'óbálta elejét venni a mar-
